1. fejezet

Ott ültem a vízparton magambaroskadva és még mindíg az a szemét Clark járt a fejembe. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette velem, hogy ILYET tett velem. Pedig én igazán szerettem, de az az egy vigasztal, hogy még az előtt kimutatta a fogafehérjét, mielőtt megtörtént volna....
- Már megint az a görény jár a fejedbe? - Gondolataimból Katy szakított ki. Igazából neki és Mary-nek köszönhetem azt, hogy még mindíg emberi formám van. Ők voltak azok, akik tartották bennem a lelket és nem hagyták, hogy magambaroskadva siránkozzak.
- Nem...- hazudtam, de ő könnyen átlátott a szitán.Nemhiába a legjobb barátnőm.
- Ismerünk Anny.- szólt most közbe Mary.- Olyan arcot vágsz, mint a ki citromba harapott. Ne búslakodj inkább élvezd az életet! Itt vagyunk a tengerparton, eggyütt.
- Süt a nap.
- Kék az ég, buli ezerrel és....
-És te még mindíg azt a patkányt siratod.
- Rengeteg pasi van még a világon. Felejdzsd már el!
- Próbálom....De egyszerűen nem megy....
- Tudod mit szoktak erre mondan?- kérdezte Katy- Kutyaharapást szőrével.
-Igazadvan!- Lelkendezett hejeselve másik barátnőm is és már el is kezdtek a megfelelő alanyok után kutatni.
- Ne! Ne, ezt igazán nem kell! - ellenkeztem, de ők oda sem figyeltek rám.Nagy lelkesedéssel vetették magukat bele a válogatásba. Úgy mustrálták a pasikat, hogy az már szégyen volt. Úgy döntöttem, hogy inkább ott hagyom őket.Hagy keresgélkessenek. Elindultam a titkos helyem felé, ahol az eddigi pár nappan megtaláltam a lelki békémetés ahol nem mellesleg barátnőim sem találtak eddig rám. Nagy meglepetésem re az a hej nem volt most üres. Egy igen vonzó idegen ülta padon. Magas, feketehajúizmos és igen érett pasinak tűnt . Azt hiszem észre vett, mert megszólított
-Szia!
-Szia!- Köszöntem vissza félénken. Hatalmas szemei megbabonáztak és fogvatartották a tekintetemet. Mikor sikerült elszakadnom tőle éreztem, hogy az arcomba tódult az összes vér a testemből.
-Sajnálom. Ez a te hejed? - Kérdezte, még mindíg mosolaogva.
- Nem.- Mondtam még mindíg egy árnyalattal pirosabban a kelletténél.- Csak szeretem ezt a helyet. Olyan nyugis, és itt nem vagyok kitéve barátnőim locsogásának.
- Értem. Ha akarod el is mehetek...- ajánlotta fel.
- Nem nem kell...- mondtam talán kicsit hevesebben is a kelleténél, mire ő csak megvillantott nekem egy féloldalas mosolyt, amibe majd' bele haltam.Egy perces néma csendünket ő szakította meg.
- Azért a nevedet megmondod ..?
- Mi? Ja ... Annabella.
- Nos Annabella én Tom vagyok. - nyújtotta felém a kezét.- Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is...- hebegtemegyre vörösebben.Mikor kezünk összekapcsolódott éreztem, hogy valami felizzik közöttünk. Ezt valószínűleg ő is észrevette, mert nagyon gyorsan elhúzódott.
- Mióta vagy itt? - Kérdezte.
- Már két hete. - Mondtam , mikor megtaláltam a hangom.- És te mikor jöttél? Eddig nem láttalak.
- Mi tegnap este érkeztünk.
- Mi..?
- Igen, mi. Én és a barátaim. És te ? Te a barátoddal jöttél?
- Nem, nincs barátom. A barátnőimmel jöttem. - érezhette, hogy nem akarok erről többet beszélni, és ezt nem ia firtatta tovább.
- És tetszik itt?
- Igen. Most vagyok ugyan itt elősször, de azonnal beleszerettem ebbe a helybe.- válaszoltam.
- Én minden évben itt nyaralok. Gyönyörű itt...- És elkeztünk beszélgetni.Nem érdekelt, hogy nem rég vagyok túl egy szakításon. Ő felvidított. Beszélgettünk a nyaralásróla, a barátainkról, mindenről. Jóvolt végre valakivel gátlások nélkül beszélgetni és nevetni.
- Oh te jóég! Mennyi az idő,- pattantam fel a padról.
- Már fél nyolc.- Nézett az órájára. Már ez a mozdulata is megbabonázott. Csak ezután fogtam fel hogy mit mondott: Fél nyolc? Akkor közel négy órát beszélgettünk.
- Sajnálom. Nekem mennem kell. a barátnőim már biztos keresnek.- Indultam volna, de ő vissza rántott.
- Találkozunk még?- Kérdezte, és tekintetében kétségbeesést véltem felfedezni. Megsajnáltam, hiszen ő még nem tudja, hogy holnap hazautazunk.
- Nem tudom...- Hazudtam és elszaladtam.
Mikor visszaértem a szállásraa barátnőim villámló tekinteteibe kellett belefutnom. " Na hát ez szuper! Nem elég nekem ez a Tom, még a lányok is kivannak rám akadva. Mondjuk ők nem alaptalanul."
- Hol voltál?
- És kivel?
- Sétáltam, és egyedül.hazudtam, hisz nem kell tudniuk Tom ról hiszen valószínűleg soha többett nem fogok vele találkozni.
- Már keztünk megilyedni, hogy valami történt veled.- Ne csinálj ilyet többet! - Borultak a nyakamba.
- Jó, jó! Megigérem.
- És amúgy is. Majdnem lekéstél a saját randidról.- Jelentette ki Mary csak úgy mellékesen.
- Hogy mi?- Kérdeztem felháborodva.
- Ez hosszú történet. a lényaeg az, hogy találkoztunk két sráccal. Tök jól néznek ki és van egy harmadik barátjuk. Na vele lesz ma randid.
- MI? Nem , ezt nem!
- Na légyszi, ez neked is jót tenne!- Erősködtek, de tudtam, hogy igazából maguk miatt akarták. Mikor belenéztem könyörgő szemeikbe tudtam, hogy elvesztem. Ennyit megérdemelnek. Meg kelll nekik tennem. Ők mellettem álltak a rosszban és mindent megtettek értem.
- Hát jó..- adtam be a derekam.
- Jaj! Annyira jó lesz, majd meglátod. - mondták.
- Majd kiderül...- de ezt ők már nem halották, mert már a táskámba voltak nyakig beleásva a megfelelő ruha után kutatva. Választásuk egy piros pántnélküli ruhára esett, amelyen egy vastag fekete öv díszelgett virágos csattal. Mikor hajamat is megcsinálták alig ismertem rá a tükürképem re. Az akit láttam ne én voltam. Egy sokkalidősebbnek tőnő lány nézett vissza rám, akinek látszatra tökéletes volt az élete. Nem sokára indulásra készen álltunk. De hova is megyünk,
- Azt majd meglátod.- mosolygott sejtelmesen Mary. Öt perc múlva már a vízparti sétány mellett lévő szórakozó helyen voltunk. Az egész nyár alatt ez volt akedvec szórakozóhelyem, ahol megfordultunk. A lányok nagy hévvel betuszkoltak a bárhoz.
- Hol vannak? - kérdezte kétségbeesve Katy.
- Nem tudom... Nézd! Ott vannak.- mutatott három srác felé. Az eggyik magas, barnahajú, a másik szőke és az előzőnél kicsit alacsonyabb volt. A harmadikat csak hátulról láttam. Fekete haja és erős testalkata igen ismerős volt.
- Sziasztok!
- Sziasztok!- köszöntünk a lányokkal kórusban.- Ő itt a barátnőnk Anny.- Ekkor a harmadik megfordult és én azt hittem menten elájulok. Ő volt az...