2010. május 2., vasárnap
Bocsánat!!!!!!!!!!!!!!
Neharagudjatok, hogy mostanában nemraktam fel frissítést, de nemnagyon volt rá időm...Elmondom Nektek, hogy a Jöcvőhéttől igyekezni fogok vele, és a nyáron nagy erőbedobással fogom csinálni..:) Puszi sziasztok:D
2010. március 6., szombat
7.fejezet
Kinyitottam a szememet és egy hatalmas kék szempárba néztem bele. Igen Ő volt az Tom!
A szívem azonnal vad iramba kezdett. Örültem neki, hogy láthatom, de mikor gúnyosan végigmért az a belső meleg azonnal elmúlt és szószerit fázni kezdtem.
- Hát igen! Gondolhattam volna! – szólalt meg gunyorosan. – Ha nincs ló jó a szamár is. Igaz?!
- Elnézést, de miről beszélsz? – kérdeztem, bár volt egy sejtésem, de nagyon reméltem, hogy nincs igazam.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek! – mondta. – Rólad és arról, ahogy próbáltad elcsábítani az öcsémet!
- Micsoda?!? – háborogtam. – Az öcsédet? Van fogalmad róla, hogy miről beszélsz?
- Ne játszd meg magad! Láttalak titeket kint a kocsinál. Ahogy ott illegetted magad neki, és bájologtál! Azt hitted, hogy a kocsim az övé, és így próbáltad megnyerni magadnak. Igaz?
- Te hallod ilyenkor magad? – kiabáltam ekkor már én is. – Ilyet még feltételezni is abszurd. Nagyon szimpatikus az öcséd, és tény, hogy sokkal kedvesebb is nálad de akkor sem keltette fel az érdeklődésemet. Az meg hogy tetszik egy kocsi még nem bűn. Tény hogy azt hittem az övé, de amikor megtudtam az igazat akkor is ugyan úgy tetszett. – Láttam, hogy lesett az álla. Nem gondolta, hogy így visszafogok feleselni, és ha őszinte akarok lenni magamhoz én is meglepődtem a saját reakciómon. – És most ha megbocsátasz… - léptem az ajtóhoz, majd jelentőségteljesen ki tártam. – Nincs kedvem a pocskondiázásaidat hallgatni.
Elindult kifelé. Én csak magam elé bámultam, de mikor az ajtóban megállt a tekintetünk találkozott. Mérhetetlen fájdalmat véltem felfedezni a szemében.
- Sajnálom! – csak ennyit mondott, majd elviharzott.
Én még percekig állhattam az ajtóban és csak a gondolataimmal, foglalkoztam mikor meghallottam, hogy valaki szólongat.
- Any ! Any! Jól vagy? – kérdezte Mark.
- Igen! – Hazudtam, de ekkor feltartóztatatlanul eleredtek a könnyeim.
- Aha, persze. Na gyere és meséld el mi is volt ez a szócsata!
- Jó.. Csak egy kicsit még hagy nyugodjak le…- bömböltem még mindig.
Mark készségesen megengedte, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor már kezdtt alábbhagyni a sírásom, Mark visszatért az eredeti témához. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy megmondjam e neki az igazat, vagy csak egyszerűen hazudjak neki valamit, de aztán rájöttem, hogy joga van tudni a történteket. A nyári találkozásunk óta elmeséltem neki mindent, ami a bátya és köztem zajlott.
- Wow! Ez igen! Tiszta szappanopera. – nevettet, de mikor meglátta a tekintetemet komolyra fogta a szót. – Ne haragudj, csak még a bátyámat eddig senki nem tudta így kihozni a sodrából. És őszintén én örülök neki, hogy így látom. A nagy Tom Marshal, akin kifog egy tizenhét éves kislány. Ha ezt a szüleink láthatnák.
- Tényleg! Ha már itt tartunk hol vannak a szüleitek? – érdeklődtem, bár egy kicsit féltem, hogy fájópontra fogok tapintani
- Tudod, édesanyánk már akkor meghalt, amikor én születtem. – mondta.
- Sajnálom!
- Ne sajnáld! Nem a te hibád.
- És édesapáddal mi van?
- Az már egy kicsit hosszabb történet…
- Nekem van időm, és szívesen meghallgatlak.
Egy kis ideig még hallgatott. Gondolom azon gondolkozott, hogy elmondja e a történetet, de aztán megeredt a nyelve. Elmesélte, hogy anya halála után nem sokkal az édesapja újra megházasodott. Az új „anyuka” Nem szívesen látta őket otthon, és elérte az apjuknál, hogy őket bentlakásos iskolába írassák. Azt is elmondta, hogy miután Tom lediplomázott magához vette Őt, és azóta Ő neveli.
- Sokat köszönhetek neki. – fejezte be a mondandóját.
- Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. – tettem kezére a kezemet. – akarod, hogy én is elmondjam a mi családunk történetét? – Úgy éreztem ezzel tartozom neki.
- Szívesen meg hallgatom. – mondta, de ekkor meghallottuk, hogy bátyám hazaérkezett. – De majd inkább máskor. Most gyere, menjünk le hozzájuk. Még a végén azt hiszik, hogy valami rosszat teszünk.
Az elkövetkező két napban, ami még hátra volt az iskoláig rengeteget beszélgettem Markal és megismertem az igazi arcát. Nagyon kedves, és tény hogy nagyon helyes is, de akkor is a bátya még mindig erősebben vonzott. Azt hiszem Mark lett a legjobb barátom.
Az első nap az iskolába is együtt mentünk Markal. Mikor kiszálltunk a kocsiból minden női szem ránk szegeződött. De amikor Tom is meg érkezett a parkolóba azonnal ő lett a fő téma. Hallottam, hogy sok lány azt taglalja, hogy vajon melyik évfolyamba fog járni.
„Ó ha tudnák”
Nem sokkal ezután barátnőim is megérkeztek, és mikor bemutattam nekik Markot rögvest leesett az álluk. Azt hiszem „Marynek nagyon is tetszik Mark” – jegyeztem meg egyszer másik barátnőmnek, mikor kettesben haladtunk a történelem terem felé, mert hogy ez volt a következő óránk.
- Te Any akkor most Tom az irodalom tanárunk lesz?
- Elvileg, hiszen az a tanárnő ment el.
- Már ideje volt. – Nevettünk egyszerre, mikor beléptünk a terembe.
Aztán megláttam, hogy ki áll a katedrán, és földbegyökerezett a lábam…
A szívem azonnal vad iramba kezdett. Örültem neki, hogy láthatom, de mikor gúnyosan végigmért az a belső meleg azonnal elmúlt és szószerit fázni kezdtem.
- Hát igen! Gondolhattam volna! – szólalt meg gunyorosan. – Ha nincs ló jó a szamár is. Igaz?!
- Elnézést, de miről beszélsz? – kérdeztem, bár volt egy sejtésem, de nagyon reméltem, hogy nincs igazam.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek! – mondta. – Rólad és arról, ahogy próbáltad elcsábítani az öcsémet!
- Micsoda?!? – háborogtam. – Az öcsédet? Van fogalmad róla, hogy miről beszélsz?
- Ne játszd meg magad! Láttalak titeket kint a kocsinál. Ahogy ott illegetted magad neki, és bájologtál! Azt hitted, hogy a kocsim az övé, és így próbáltad megnyerni magadnak. Igaz?
- Te hallod ilyenkor magad? – kiabáltam ekkor már én is. – Ilyet még feltételezni is abszurd. Nagyon szimpatikus az öcséd, és tény, hogy sokkal kedvesebb is nálad de akkor sem keltette fel az érdeklődésemet. Az meg hogy tetszik egy kocsi még nem bűn. Tény hogy azt hittem az övé, de amikor megtudtam az igazat akkor is ugyan úgy tetszett. – Láttam, hogy lesett az álla. Nem gondolta, hogy így visszafogok feleselni, és ha őszinte akarok lenni magamhoz én is meglepődtem a saját reakciómon. – És most ha megbocsátasz… - léptem az ajtóhoz, majd jelentőségteljesen ki tártam. – Nincs kedvem a pocskondiázásaidat hallgatni.
Elindult kifelé. Én csak magam elé bámultam, de mikor az ajtóban megállt a tekintetünk találkozott. Mérhetetlen fájdalmat véltem felfedezni a szemében.
- Sajnálom! – csak ennyit mondott, majd elviharzott.
Én még percekig állhattam az ajtóban és csak a gondolataimmal, foglalkoztam mikor meghallottam, hogy valaki szólongat.
- Any ! Any! Jól vagy? – kérdezte Mark.
- Igen! – Hazudtam, de ekkor feltartóztatatlanul eleredtek a könnyeim.
- Aha, persze. Na gyere és meséld el mi is volt ez a szócsata!
- Jó.. Csak egy kicsit még hagy nyugodjak le…- bömböltem még mindig.
Mark készségesen megengedte, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor már kezdtt alábbhagyni a sírásom, Mark visszatért az eredeti témához. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy megmondjam e neki az igazat, vagy csak egyszerűen hazudjak neki valamit, de aztán rájöttem, hogy joga van tudni a történteket. A nyári találkozásunk óta elmeséltem neki mindent, ami a bátya és köztem zajlott.
- Wow! Ez igen! Tiszta szappanopera. – nevettet, de mikor meglátta a tekintetemet komolyra fogta a szót. – Ne haragudj, csak még a bátyámat eddig senki nem tudta így kihozni a sodrából. És őszintén én örülök neki, hogy így látom. A nagy Tom Marshal, akin kifog egy tizenhét éves kislány. Ha ezt a szüleink láthatnák.
- Tényleg! Ha már itt tartunk hol vannak a szüleitek? – érdeklődtem, bár egy kicsit féltem, hogy fájópontra fogok tapintani
- Tudod, édesanyánk már akkor meghalt, amikor én születtem. – mondta.
- Sajnálom!
- Ne sajnáld! Nem a te hibád.
- És édesapáddal mi van?
- Az már egy kicsit hosszabb történet…
- Nekem van időm, és szívesen meghallgatlak.
Egy kis ideig még hallgatott. Gondolom azon gondolkozott, hogy elmondja e a történetet, de aztán megeredt a nyelve. Elmesélte, hogy anya halála után nem sokkal az édesapja újra megházasodott. Az új „anyuka” Nem szívesen látta őket otthon, és elérte az apjuknál, hogy őket bentlakásos iskolába írassák. Azt is elmondta, hogy miután Tom lediplomázott magához vette Őt, és azóta Ő neveli.
- Sokat köszönhetek neki. – fejezte be a mondandóját.
- Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. – tettem kezére a kezemet. – akarod, hogy én is elmondjam a mi családunk történetét? – Úgy éreztem ezzel tartozom neki.
- Szívesen meg hallgatom. – mondta, de ekkor meghallottuk, hogy bátyám hazaérkezett. – De majd inkább máskor. Most gyere, menjünk le hozzájuk. Még a végén azt hiszik, hogy valami rosszat teszünk.
Az elkövetkező két napban, ami még hátra volt az iskoláig rengeteget beszélgettem Markal és megismertem az igazi arcát. Nagyon kedves, és tény hogy nagyon helyes is, de akkor is a bátya még mindig erősebben vonzott. Azt hiszem Mark lett a legjobb barátom.
Az első nap az iskolába is együtt mentünk Markal. Mikor kiszálltunk a kocsiból minden női szem ránk szegeződött. De amikor Tom is meg érkezett a parkolóba azonnal ő lett a fő téma. Hallottam, hogy sok lány azt taglalja, hogy vajon melyik évfolyamba fog járni.
„Ó ha tudnák”
Nem sokkal ezután barátnőim is megérkeztek, és mikor bemutattam nekik Markot rögvest leesett az álluk. Azt hiszem „Marynek nagyon is tetszik Mark” – jegyeztem meg egyszer másik barátnőmnek, mikor kettesben haladtunk a történelem terem felé, mert hogy ez volt a következő óránk.
- Te Any akkor most Tom az irodalom tanárunk lesz?
- Elvileg, hiszen az a tanárnő ment el.
- Már ideje volt. – Nevettünk egyszerre, mikor beléptünk a terembe.
Aztán megláttam, hogy ki áll a katedrán, és földbegyökerezett a lábam…
2010. február 24., szerda
6. fejezet
- Hello! Mark vagyok! – Mosolygott rám. Nem tudom, meddig állhattam ott bambán, de arra lettem figyelmes, hogy mozog a szája. Nem is jutott el a tudatomig mit mondott, de valószínű, hogy a nevemet kérdezte mivel egy hang a hátam mögött megszólalt:
- Anynek hívják! – Ez a hang! Nem kellett hátrafordulnom, mégis tudtam, hogy ki az. Tom! De a vágyam, hogy lássam az arcát sokkal erősebb volt a józaneszemnél, így hát megfordultam. Kár volt! Tudtam, hogy közel áll hozzám, de hogy ennyire arról fogalmam sem volt. Azt hittem, hogy csak képzeletem játszik velem. És nem! A jövőben jobb lesz erre odafigyelni, hogy ne tegyek ilyen hírtelen mozdulatokat a közelében, mert az mindig rosszul sül el.
- Oh. Hello! – Köszöntem neki.
- Any, engedd meg, hogy bemutassam az öcsémet, Markot. – Mutatott felé. – Mark, Ő itt Anya ház úrnője és egyetlen női tagja. – Nevette. Valószínű, hogy Mark észrevette zavarom, mert rászólt a bátyára.
- Fejezd be Tom! Nem gondolod, hogy elég kényelmetlen lehet neki így is ez a helyzet? Ne is törődj vele! – Fordult felém. – Amúgy örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtotta a kezét.
„Sokkal kedvesebb, mint a bátya és szerintem érettebb is a koránál. Azt hiszem, jól meg fogjuk érteni egymást.” Mosolyogtam és viszonoztam az üdvözlést.
- Én is örülök! A bátyáddal kapcsolatban nekem is volt szerencsém tapasztalni, hogy milyen is tud lenni. – Nevettem ekkor már fesztelenül, de vidámságom, csak addig tartott, amíg az említett nem jelezte, hogy itt van közöttünk. – És Zac hol van? Megmutatta a szobádat?
- Zacnek el kellett mennie, és igen megmutatta a szobát. – Válaszolta az idősebb Marshal. –Ne is törődj velünk! – És választ se várva elindult az emeletre.
Markra emeltem a tekintetemet, aki csak egy „bocsánat”-ot formált a szájával és követte fivérét.
Ahogy néztem őket, rájöttem arra, hogy igaz Mark sokkal kedvesebb, de még is Tom az akiből sokkal jobban sugárzik a tekintély. Látszott, hogy ő az idősebb. Nem külsőleg, de a kisugárzásából igen. Nem tudom elmagyarázni, hogy mit éreztem, de annyit tudok, hogy aha csak Mark lenne, akkor vonzana, de a bátya mellett a vonzereje eltörpül. – mint egy véget vetve gondolatmenetemet sóhajtottam.
Eszembe jutott, hogy ha Zac nincs itthon, akkor valószínű, hogy a postaláda ma sincs kiürítve. Így hát megfordultam és elindultam a kapu felé. De mikor szemem egy Jeep-re tévedt lábam, mint ha gyökeret vert volna. „ Az álmaim kocsija! Vajon kié? Marké? Biztos az övé, mert tegnap még nem állt itt. Tudom, hogy Tomé az a sportkocsi, de az észre sem vehető a Jeep mellett. Gyönyörű!” – Gondoltam és végigsimítottam a motorháztetején.
- Tetszik? – Kérdezte valaki. Megfordultam és Mark állt a kapuban. „Mi van? Ezeknek a testvéreknek mániájuk, hogy ijesztegessék az embert?”
- Mi az hogy!!! A leggyönyörűbb kocsi, amit életemben láttam. Kinek ne tetszene? A tiéd? – Kérdeztem vizslaszemekkel.
- Nem sajnos nem. – Mosolyodott el. – Ez a drága bátyámé. Az enyém az ott. –Mutatotta sportkocsi felé.
- Azt hittem, hogy az övé, hiszen ő jött vele.
- Igen, mert a hegyekben sokkal könnyebb ezzel a szörnyeteggel járni.
- Mien szörnyeteggel?! – Ripakodtam rá mérgesen. – Ennek lelke van!
- Jólvan na! – emelte védelmezően maga elé a kezét. – Nem kell mindjárt keresztbe lenyelni. – Mondta, de ekkor már mindketten nevettünk.
- Tudod vicces, de a bátyám is ilyen reakcióval van, ha a kocsijáról beszélünk
- Igen? – Kérdeztem vissza, de Tom említése mindig összezavar.
- Igen Ő is oda van ezért a kocsiért. Úgy félti, mint ha élne.
- Mert az is!
- Te is szereted az ilyen kocsikat?- Nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Igen imádom!
- Hm…- Nem mondott semmit, csak tűnődve nézett rám.
- Én most megyek. . Törtem meg a kínos csendet és elindultam az ajtó felé.
A leveleket leraktam az előszobában az asztalra, majd felmentem a szobámba.
Végig Tom és Mark járta a fejemben. Mikor felértem a szobámba és elvégeztem a dolgomat bekapcsoltam a kedvenc zenémet és max hangra véve bedugtam a fülemet. A zene mindig segített ha azt akartam, hogy elűzze a gondolataimat. És ez most is így volt. Eldőltem az ágyamon és hagytam, hogy a dallam elűzze a gondolataimat.
Már vagy fél órán átfeküdtem, mikor éreztem, hogy valaki eltakarta a fényt előlem. Kinyitottam a szemem és….
- Anynek hívják! – Ez a hang! Nem kellett hátrafordulnom, mégis tudtam, hogy ki az. Tom! De a vágyam, hogy lássam az arcát sokkal erősebb volt a józaneszemnél, így hát megfordultam. Kár volt! Tudtam, hogy közel áll hozzám, de hogy ennyire arról fogalmam sem volt. Azt hittem, hogy csak képzeletem játszik velem. És nem! A jövőben jobb lesz erre odafigyelni, hogy ne tegyek ilyen hírtelen mozdulatokat a közelében, mert az mindig rosszul sül el.
- Oh. Hello! – Köszöntem neki.
- Any, engedd meg, hogy bemutassam az öcsémet, Markot. – Mutatott felé. – Mark, Ő itt Anya ház úrnője és egyetlen női tagja. – Nevette. Valószínű, hogy Mark észrevette zavarom, mert rászólt a bátyára.
- Fejezd be Tom! Nem gondolod, hogy elég kényelmetlen lehet neki így is ez a helyzet? Ne is törődj vele! – Fordult felém. – Amúgy örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtotta a kezét.
„Sokkal kedvesebb, mint a bátya és szerintem érettebb is a koránál. Azt hiszem, jól meg fogjuk érteni egymást.” Mosolyogtam és viszonoztam az üdvözlést.
- Én is örülök! A bátyáddal kapcsolatban nekem is volt szerencsém tapasztalni, hogy milyen is tud lenni. – Nevettem ekkor már fesztelenül, de vidámságom, csak addig tartott, amíg az említett nem jelezte, hogy itt van közöttünk. – És Zac hol van? Megmutatta a szobádat?
- Zacnek el kellett mennie, és igen megmutatta a szobát. – Válaszolta az idősebb Marshal. –Ne is törődj velünk! – És választ se várva elindult az emeletre.
Markra emeltem a tekintetemet, aki csak egy „bocsánat”-ot formált a szájával és követte fivérét.
Ahogy néztem őket, rájöttem arra, hogy igaz Mark sokkal kedvesebb, de még is Tom az akiből sokkal jobban sugárzik a tekintély. Látszott, hogy ő az idősebb. Nem külsőleg, de a kisugárzásából igen. Nem tudom elmagyarázni, hogy mit éreztem, de annyit tudok, hogy aha csak Mark lenne, akkor vonzana, de a bátya mellett a vonzereje eltörpül. – mint egy véget vetve gondolatmenetemet sóhajtottam.
Eszembe jutott, hogy ha Zac nincs itthon, akkor valószínű, hogy a postaláda ma sincs kiürítve. Így hát megfordultam és elindultam a kapu felé. De mikor szemem egy Jeep-re tévedt lábam, mint ha gyökeret vert volna. „ Az álmaim kocsija! Vajon kié? Marké? Biztos az övé, mert tegnap még nem állt itt. Tudom, hogy Tomé az a sportkocsi, de az észre sem vehető a Jeep mellett. Gyönyörű!” – Gondoltam és végigsimítottam a motorháztetején.
- Tetszik? – Kérdezte valaki. Megfordultam és Mark állt a kapuban. „Mi van? Ezeknek a testvéreknek mániájuk, hogy ijesztegessék az embert?”
- Mi az hogy!!! A leggyönyörűbb kocsi, amit életemben láttam. Kinek ne tetszene? A tiéd? – Kérdeztem vizslaszemekkel.
- Nem sajnos nem. – Mosolyodott el. – Ez a drága bátyámé. Az enyém az ott. –Mutatotta sportkocsi felé.
- Azt hittem, hogy az övé, hiszen ő jött vele.
- Igen, mert a hegyekben sokkal könnyebb ezzel a szörnyeteggel járni.
- Mien szörnyeteggel?! – Ripakodtam rá mérgesen. – Ennek lelke van!
- Jólvan na! – emelte védelmezően maga elé a kezét. – Nem kell mindjárt keresztbe lenyelni. – Mondta, de ekkor már mindketten nevettünk.
- Tudod vicces, de a bátyám is ilyen reakcióval van, ha a kocsijáról beszélünk
- Igen? – Kérdeztem vissza, de Tom említése mindig összezavar.
- Igen Ő is oda van ezért a kocsiért. Úgy félti, mint ha élne.
- Mert az is!
- Te is szereted az ilyen kocsikat?- Nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Igen imádom!
- Hm…- Nem mondott semmit, csak tűnődve nézett rám.
- Én most megyek. . Törtem meg a kínos csendet és elindultam az ajtó felé.
A leveleket leraktam az előszobában az asztalra, majd felmentem a szobámba.
Végig Tom és Mark járta a fejemben. Mikor felértem a szobámba és elvégeztem a dolgomat bekapcsoltam a kedvenc zenémet és max hangra véve bedugtam a fülemet. A zene mindig segített ha azt akartam, hogy elűzze a gondolataimat. És ez most is így volt. Eldőltem az ágyamon és hagytam, hogy a dallam elűzze a gondolataimat.
Már vagy fél órán átfeküdtem, mikor éreztem, hogy valaki eltakarta a fényt előlem. Kinyitottam a szemem és….
2010. február 16., kedd
5.fejezet
És ekkor...
- Anny! Hol vagytok? - hallottuk meg Zac hangját és úgy rebbentünk szét, mint két rajtakapott tinédzser.
- A konyhában Zac! - mondtam, mikor végre megbírtam szólalni, de tekintetemet, még mindig Toméba fúrtam.
- Képzeld Any, már megint téves riasztás volt. - Lépett be bátyám a helységbe. - Néha már nagyon idegesít az egész. Amúgy hogy hogy egyedül jött? Nem úgy volt, hogy a testvérével érkezik? - Fordult most vendégünkhöz.
- Mi? - Kaptam fel a fejem.
- De igen, csak ő még mindig a nyári szabadságát tölti. Holnap érkezik.
- Miről van szó? - Értetlenkedtem, mikor Tom magunkra hagyott. Nekem erről senki nem szólt.
- Mr Marshal öccséről... Ő is velünk fog lakni. - Mondta Zac. - Nem említettem?
- Nem! Tudod ezt elfelejtetted közölni! - Háborogtam.
- Jól van na! Most mit vagy úgy oda, hiszen te szinte soha nem vagy itthon, és mint már említettem ebben a hatalmas házban rengetegen elférünk. - Mondta, és ebben végül is teljesen igaza van. A szüleink hatalmas házat hagytak ránk.
- Ja, amúgy akkor gondolom azt se mondtam, hogy Mark az osztály társad lesz, szóval légyszíves segíts neki a beilleszkedésbe és ne legyél vele undok. - Dorgált meg, majd ő is magamra hagyott.
Az osztály társam?!?! Akkor annyi idős lehet, mint én. Mit kell még elviselnem? Először azzal szembesültem, hogy aki két hete összetörte a szívemet az a lakó társam lett és nem mellesleg a TANÁROM. Aztán kiderült, hogy a testvére is velünk fog lakni és az osztályomba fog járni. Remélem az a Mark, vagy ki legalább kedves lesz. - Gondoltam, miközben felszaladtam a szobámba. Fel kell hívnom Maryt- vetődtem az ágyra és már tárcsáztam is a számát.
- Lelkisegélyszolgálat! - Szólt bele barátnőma telefonba nevetve.
- Az most jól jönne!
- Na ki vele! Mi történt?
- Tudod ki az új tanárunk?... - Kezdtem bele a történetbe és elmeséltem neki mindent. Tomot, a majdnem csókot és aztán Markos ügyet. Barát nőm nem szólt közbe, csak a végén mondta el véleményét.
- Wow! akkor most AZ a Tom ott lakik nálatok és Ő lesz a tanárunk?!? Na ez...ez...
- Szívás! - fejeztem be helyette.
- Az.
- Mit csináljak? Nincs kedvem folyton vele találkozni és rettegni.
- Figyelj! Gyere át hozzám4 Aludj itt nállunkés majd megbeszéljük a dolgokat. Áthívom Katyt is.
- Ok! Azt hiszem ez jó ötlet. Akkor nálatok. Szia!
- Siess! Szia! - De ezt már csak félfüllel hallottam, mivel máris szaladtam le Zachez, hogy rábeszéljem engedjen el. Mikor futottam le a lépcsőn valami keménybe ütköztem. Felnéztem és Tom arcával találtam szembe magam.
- Sa...Sa...Sajnálom. - Hebegtem.
- Semmi baj. - Mondta. - Hova futsz?
- Ö...Ö... a bátyámhoz!
- Van valami oka, hogy ennyire sietsz?
- Igen. Szeretnék átmenni a barát nőmhöz este...
- Miattam?
- Nem. - Hazudtam, kibontakoztam a védelmező ölelésből és folytattam az utamat.
- Zac! Zac! - kiabáltam.
- Nappali.
Mikor beértem a nappaliba bátyám épp a meccset nézte.
Férfiak!
- Zac! Figyu! Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - Telepedtem le mellé a kanapéra. - És azt is mondtam már, hogy mien jó bátyus vagy?
- Mit akarsz Any?
- Semmit! Nem mondhatok neked ilyeneket?
- Ismerlek húgi.
- Nos jó! Szeretnék átmenni Maryhez és szeretnék nálla aludni. Megengeded? - emeltem rá könyörgő tekintetemet. Tudtam, hogy ezzel mindent elérek.
- Nem is tudom...
- Légyszi!!! - könyörögtem tovább.
- Na jó! - Adta be ő a derekát.
- Juhé! - Ugrottam a nyakába és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- Nyugi! AU! - Nevetett. - azért nem kell megfolyatni. Visszatérve. Holnap itthon alszol?
- igen.
- Akkor menj!
- Ok! Szia! - Rohantam és már vettem is a kabátomat.
Alig fél óra múlva, már Mary nappalijában ültem két legjobb barát nőm társaságában.
- És mesélj! Mit csináltál, mikor megláttad?
- Elájultam.
- Mintha Katyt hallanám, mikor a bátyád csak rá mosolyog, vagy rá néz. - Nevetett Mary.
- Nem is. Én nem szoktam elájulni. - Durcáskodott Katy.
- Nem, te csak elfelejtesz levegőt venni! - Mondtam és ekkor már mind a hárman nevettünk.
- Nem tehetek róla ha olyan édes! - Mondta Ő. Tudni illik Katy már öt éves korunk óta szerelmes a bátyámba, aki ezt még csak észre sem veszi.
Őszintén nem értem mit esznek rajta a nők.
- Mary! És mien az a Mark, vagy ki?
- Nem tudom, még nem láttam, de már kíváncsi vagyok rá.
- Én is! Remélem olyan, mint a bátya.
- Remélem nem. - Mondtam és ezzel lezártam a témát, mivel elkezdődött a kedvenc filmünk a Titanic.
De most a film valahogy nem kötötte le a figyelmemet, mert végig Tom járt az eszembe. Hogy fogom kibírni vele egy fedél alatt?
- De édes volt Di'Caprio. - Hallottam meg barát nőim hangját. .És csak ekkor vettem észre, hogy vége a filmnek. ezután egész este beszélgettünk, majd viszonylag hamar elnyomott az álom minket.
Másnap, mikor elindultam haza, már előre féltem, hogy mi fog otthon várni. Éppen kerestem a kulcsomat a táskámba, egyszer csak kinyílt az ajtó és egy barna hajú srác állt meg benne. Ész vesztően jól nézett ki!
- Helló! Mark vagyok...
- Anny! Hol vagytok? - hallottuk meg Zac hangját és úgy rebbentünk szét, mint két rajtakapott tinédzser.
- A konyhában Zac! - mondtam, mikor végre megbírtam szólalni, de tekintetemet, még mindig Toméba fúrtam.
- Képzeld Any, már megint téves riasztás volt. - Lépett be bátyám a helységbe. - Néha már nagyon idegesít az egész. Amúgy hogy hogy egyedül jött? Nem úgy volt, hogy a testvérével érkezik? - Fordult most vendégünkhöz.
- Mi? - Kaptam fel a fejem.
- De igen, csak ő még mindig a nyári szabadságát tölti. Holnap érkezik.
- Miről van szó? - Értetlenkedtem, mikor Tom magunkra hagyott. Nekem erről senki nem szólt.
- Mr Marshal öccséről... Ő is velünk fog lakni. - Mondta Zac. - Nem említettem?
- Nem! Tudod ezt elfelejtetted közölni! - Háborogtam.
- Jól van na! Most mit vagy úgy oda, hiszen te szinte soha nem vagy itthon, és mint már említettem ebben a hatalmas házban rengetegen elférünk. - Mondta, és ebben végül is teljesen igaza van. A szüleink hatalmas házat hagytak ránk.
- Ja, amúgy akkor gondolom azt se mondtam, hogy Mark az osztály társad lesz, szóval légyszíves segíts neki a beilleszkedésbe és ne legyél vele undok. - Dorgált meg, majd ő is magamra hagyott.
Az osztály társam?!?! Akkor annyi idős lehet, mint én. Mit kell még elviselnem? Először azzal szembesültem, hogy aki két hete összetörte a szívemet az a lakó társam lett és nem mellesleg a TANÁROM. Aztán kiderült, hogy a testvére is velünk fog lakni és az osztályomba fog járni. Remélem az a Mark, vagy ki legalább kedves lesz. - Gondoltam, miközben felszaladtam a szobámba. Fel kell hívnom Maryt- vetődtem az ágyra és már tárcsáztam is a számát.
- Lelkisegélyszolgálat! - Szólt bele barátnőma telefonba nevetve.
- Az most jól jönne!
- Na ki vele! Mi történt?
- Tudod ki az új tanárunk?... - Kezdtem bele a történetbe és elmeséltem neki mindent. Tomot, a majdnem csókot és aztán Markos ügyet. Barát nőm nem szólt közbe, csak a végén mondta el véleményét.
- Wow! akkor most AZ a Tom ott lakik nálatok és Ő lesz a tanárunk?!? Na ez...ez...
- Szívás! - fejeztem be helyette.
- Az.
- Mit csináljak? Nincs kedvem folyton vele találkozni és rettegni.
- Figyelj! Gyere át hozzám4 Aludj itt nállunkés majd megbeszéljük a dolgokat. Áthívom Katyt is.
- Ok! Azt hiszem ez jó ötlet. Akkor nálatok. Szia!
- Siess! Szia! - De ezt már csak félfüllel hallottam, mivel máris szaladtam le Zachez, hogy rábeszéljem engedjen el. Mikor futottam le a lépcsőn valami keménybe ütköztem. Felnéztem és Tom arcával találtam szembe magam.
- Sa...Sa...Sajnálom. - Hebegtem.
- Semmi baj. - Mondta. - Hova futsz?
- Ö...Ö... a bátyámhoz!
- Van valami oka, hogy ennyire sietsz?
- Igen. Szeretnék átmenni a barát nőmhöz este...
- Miattam?
- Nem. - Hazudtam, kibontakoztam a védelmező ölelésből és folytattam az utamat.
- Zac! Zac! - kiabáltam.
- Nappali.
Mikor beértem a nappaliba bátyám épp a meccset nézte.
Férfiak!
- Zac! Figyu! Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - Telepedtem le mellé a kanapéra. - És azt is mondtam már, hogy mien jó bátyus vagy?
- Mit akarsz Any?
- Semmit! Nem mondhatok neked ilyeneket?
- Ismerlek húgi.
- Nos jó! Szeretnék átmenni Maryhez és szeretnék nálla aludni. Megengeded? - emeltem rá könyörgő tekintetemet. Tudtam, hogy ezzel mindent elérek.
- Nem is tudom...
- Légyszi!!! - könyörögtem tovább.
- Na jó! - Adta be ő a derekát.
- Juhé! - Ugrottam a nyakába és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- Nyugi! AU! - Nevetett. - azért nem kell megfolyatni. Visszatérve. Holnap itthon alszol?
- igen.
- Akkor menj!
- Ok! Szia! - Rohantam és már vettem is a kabátomat.
Alig fél óra múlva, már Mary nappalijában ültem két legjobb barát nőm társaságában.
- És mesélj! Mit csináltál, mikor megláttad?
- Elájultam.
- Mintha Katyt hallanám, mikor a bátyád csak rá mosolyog, vagy rá néz. - Nevetett Mary.
- Nem is. Én nem szoktam elájulni. - Durcáskodott Katy.
- Nem, te csak elfelejtesz levegőt venni! - Mondtam és ekkor már mind a hárman nevettünk.
- Nem tehetek róla ha olyan édes! - Mondta Ő. Tudni illik Katy már öt éves korunk óta szerelmes a bátyámba, aki ezt még csak észre sem veszi.
Őszintén nem értem mit esznek rajta a nők.
- Mary! És mien az a Mark, vagy ki?
- Nem tudom, még nem láttam, de már kíváncsi vagyok rá.
- Én is! Remélem olyan, mint a bátya.
- Remélem nem. - Mondtam és ezzel lezártam a témát, mivel elkezdődött a kedvenc filmünk a Titanic.
De most a film valahogy nem kötötte le a figyelmemet, mert végig Tom járt az eszembe. Hogy fogom kibírni vele egy fedél alatt?
- De édes volt Di'Caprio. - Hallottam meg barát nőim hangját. .És csak ekkor vettem észre, hogy vége a filmnek. ezután egész este beszélgettünk, majd viszonylag hamar elnyomott az álom minket.
Másnap, mikor elindultam haza, már előre féltem, hogy mi fog otthon várni. Éppen kerestem a kulcsomat a táskámba, egyszer csak kinyílt az ajtó és egy barna hajú srác állt meg benne. Ész vesztően jól nézett ki!
- Helló! Mark vagyok...
2010. január 31., vasárnap
4. fejezet
Mikor kinyitottam az ajtót és megláttam, hogy ki állt ott egyszerűen elsötétült előttem minden. A legközelebb amire emlékszem az az, hogy a kanapén fekszem és a bátyám szólogat.
- Any! Any! Mi történt?
- Elájult. - hallottam meg azt a hangot, amit nem akartam.
- De hogyan? Mi történt? - Agodalmaskodott Zac.
- Mikor kinyitottam az ajtót megcsapott a huzat, és szerintem az is közrejátszott, hogy ma még nem ettem szinte semmit. - Mondtam, de nem néztem se bátyám, se vendégünk szemébe.
- Ez is az én hibám. - Motyogta testvérem. - Nem figyeltem oda rá, csak Magát vártam. Tényleg még be sm mutatkoztam. Zacari MC'Ord vagyok. Üdvözlöm nállunk.
- Én Tomas Marshal vagyok. Köszönöm, hogy befogadtak.
- Ő itt a húgom Annabell MC'Ord. Az ön osztályába fog járni. - Mutatott be Zac a már eddig is ismert férfinak. Tom kezet nyújtott, és én is az illendőség kedvéért. Megszorította a kezemet, és tekinteteével azt sugallta, hogy mennyek bele a játékba.
- Örvendek MR Marshal.
- Én is Ms Mc'Ord. tehát az osztályomba fog járni? Akkor hány éves is? - Kérdezte némi gúnnyal a hangjába, mejjet csak én értettem.
- Tizenhét uram. - Montam,és álltam a tekinteteét.
- Tizenhét...Hmm...Én húsz évesnek is néztem volna. - Monta élesen.
- Igen. a mai fiatalok korán érnek. Úgy hallottam, hogy friss diplomás, akkor kb olyan huszonnégy éves lehet... Őszintén szólva én huszonkettőnek nézem.- Vágtam vissza. Bátyám csak kapkodta a fejét köztünk, nem értve, hogy miről beszélünk.
- Ne haragudjon a húgomra kicsit...Hogy is mondjam? ...Sokat jár a szája.- Nézett rám figyelmeztetően.
- Igen azt észrevettem:
- Jöjjön inkább megmutatom a szobáját. - ajánlkozott, de ekkor megcsörrent a telefonja.Mikor letette felém fordult. - Any megmutatnád Tomnak a szobáját, Nekem el kell mennem. - mondta, és már ki is lépett az ajtón magamra hagyva azzal a férfival, akit semmi pénzért nem akartam most látni.
- Szia Any4 Rég láttalak. - Törte meg a csendet Tom enyhe gúnnyal a hangjába.
- Jöjjön Mr Marshal. A szobája erre van. - indultam el felfelé a lépcsőn és csak ekkor jöttem rá, hogy a szobája az én szobám mellett van.
- Mr Marshal mi...? Egy hete még Tom voltam.
- Azóta változtak a dolgok TANÁRÚR.
- Igen a tanárod vagyok És a lakó társad is. Gondolod ellentudsz állni nekem ilyen közel?
Nem válaszoltam, csak megmutattam a szobáját.
- Ez itt a szobája. Most ne haragudjon, de mennem kell. - fordultam el, de Tom megragadta a karom és visszarántott.
- Ne olyan gyorsan any. azt mondtad, hogy az egész házat megmutatod.
- Igazad...igaza van. Még is azt javaslom pakoljon le én addig megvárom a konyhába. De igyekezzen kérem, mert sok a dolgom.
- Ezt a szívélyes vendéglátást! Na de ne aggódj! nem kell sokáig elviselned.
Azzal bement a szobába egyedülhagyva engem kalapáló szívemmel és kusza gondolataimmal, melyek még akkor is a fejembe voltak, amikor lemasíroztam a lépcsőn be a konyhába.Nem is figyeltem arra, hogy az ebéd - mellyet még azelőtt raktam be a sütőbe, mielőtt Tom újra belépett volna az életembe - már igen erős szagot áraszt.
- Mit főzöl? - szólalt meg hatam mögöt.
- Lasagnet. Zacnak az a kedvence, és gondoltam más férfi is szereti.
- Ha ezzel rám céloztál, akkor eltaláltad, mert én is szeretem, de nem túlsütve.
- Mi..? - értetelenkedtem, és csak ekkor figyeltem fel a szagra, mert ezt már illatnak nem lehet nevezni.
Gyorsan kiakartam venni az ételt a sütőből, hogy ezzel mentsem a menthetőt. Így csak csupasz kézzel nyúltam oda, de a forró tepsi megégette a kezem.Én épp hogy csak letudtam rakni azt. Tom máris ott termett melledtem.
- Jólvagy? - aggodalmaskodott, és kezébe fogta az enyémet.
Nemtudtam válaszplni csak bólintottam. Lenéztem kezeinkre. a látvány megigézett. Egy törékeny kéz egy nagy "mancsba". Ez volt az ami elősször eszembe jutott. Hiszen Tom olyan hatakmas volt, én meg még enyhe jóindulattal sem mondhatam magam amgasnak. Szoktak is ezzel gúnyolni, de mostmár nemérdekelt.
- Gyere! Tardsd hideg víz alá.- Húzott a csaphoz, és miután megnyitotta avizet alárakta a kezünket.
- Nyugi.- Csitítgatott.
Csak most mertem felnézni rá, de hatalmas baklövést követtem el, mivel arca csak pár centire volt az enyémtől. Pillantásom igéző ajkaira tévedt. Még mindíg éreztem ízét a számon. Tudtam hogy ha most megcsókol akkor nemtudnám türtőztetni magam.
Ő is észrevette, hogy az ajkait bámulom. Arcát lassan közelítette az enyémhez. Már majdnem összeértek az ajkaink.
Mindjárt... Mindjárt meg fog történni!- Gondoltam és ekkor.....
- Any! Any! Mi történt?
- Elájult. - hallottam meg azt a hangot, amit nem akartam.
- De hogyan? Mi történt? - Agodalmaskodott Zac.
- Mikor kinyitottam az ajtót megcsapott a huzat, és szerintem az is közrejátszott, hogy ma még nem ettem szinte semmit. - Mondtam, de nem néztem se bátyám, se vendégünk szemébe.
- Ez is az én hibám. - Motyogta testvérem. - Nem figyeltem oda rá, csak Magát vártam. Tényleg még be sm mutatkoztam. Zacari MC'Ord vagyok. Üdvözlöm nállunk.
- Én Tomas Marshal vagyok. Köszönöm, hogy befogadtak.
- Ő itt a húgom Annabell MC'Ord. Az ön osztályába fog járni. - Mutatott be Zac a már eddig is ismert férfinak. Tom kezet nyújtott, és én is az illendőség kedvéért. Megszorította a kezemet, és tekinteteével azt sugallta, hogy mennyek bele a játékba.
- Örvendek MR Marshal.
- Én is Ms Mc'Ord. tehát az osztályomba fog járni? Akkor hány éves is? - Kérdezte némi gúnnyal a hangjába, mejjet csak én értettem.
- Tizenhét uram. - Montam,és álltam a tekinteteét.
- Tizenhét...Hmm...Én húsz évesnek is néztem volna. - Monta élesen.
- Igen. a mai fiatalok korán érnek. Úgy hallottam, hogy friss diplomás, akkor kb olyan huszonnégy éves lehet... Őszintén szólva én huszonkettőnek nézem.- Vágtam vissza. Bátyám csak kapkodta a fejét köztünk, nem értve, hogy miről beszélünk.
- Ne haragudjon a húgomra kicsit...Hogy is mondjam? ...Sokat jár a szája.- Nézett rám figyelmeztetően.
- Igen azt észrevettem:
- Jöjjön inkább megmutatom a szobáját. - ajánlkozott, de ekkor megcsörrent a telefonja.Mikor letette felém fordult. - Any megmutatnád Tomnak a szobáját, Nekem el kell mennem. - mondta, és már ki is lépett az ajtón magamra hagyva azzal a férfival, akit semmi pénzért nem akartam most látni.
- Szia Any4 Rég láttalak. - Törte meg a csendet Tom enyhe gúnnyal a hangjába.
- Jöjjön Mr Marshal. A szobája erre van. - indultam el felfelé a lépcsőn és csak ekkor jöttem rá, hogy a szobája az én szobám mellett van.
- Mr Marshal mi...? Egy hete még Tom voltam.
- Azóta változtak a dolgok TANÁRÚR.
- Igen a tanárod vagyok És a lakó társad is. Gondolod ellentudsz állni nekem ilyen közel?
Nem válaszoltam, csak megmutattam a szobáját.
- Ez itt a szobája. Most ne haragudjon, de mennem kell. - fordultam el, de Tom megragadta a karom és visszarántott.
- Ne olyan gyorsan any. azt mondtad, hogy az egész házat megmutatod.
- Igazad...igaza van. Még is azt javaslom pakoljon le én addig megvárom a konyhába. De igyekezzen kérem, mert sok a dolgom.
- Ezt a szívélyes vendéglátást! Na de ne aggódj! nem kell sokáig elviselned.
Azzal bement a szobába egyedülhagyva engem kalapáló szívemmel és kusza gondolataimmal, melyek még akkor is a fejembe voltak, amikor lemasíroztam a lépcsőn be a konyhába.Nem is figyeltem arra, hogy az ebéd - mellyet még azelőtt raktam be a sütőbe, mielőtt Tom újra belépett volna az életembe - már igen erős szagot áraszt.
- Mit főzöl? - szólalt meg hatam mögöt.
- Lasagnet. Zacnak az a kedvence, és gondoltam más férfi is szereti.
- Ha ezzel rám céloztál, akkor eltaláltad, mert én is szeretem, de nem túlsütve.
- Mi..? - értetelenkedtem, és csak ekkor figyeltem fel a szagra, mert ezt már illatnak nem lehet nevezni.
Gyorsan kiakartam venni az ételt a sütőből, hogy ezzel mentsem a menthetőt. Így csak csupasz kézzel nyúltam oda, de a forró tepsi megégette a kezem.Én épp hogy csak letudtam rakni azt. Tom máris ott termett melledtem.
- Jólvagy? - aggodalmaskodott, és kezébe fogta az enyémet.
Nemtudtam válaszplni csak bólintottam. Lenéztem kezeinkre. a látvány megigézett. Egy törékeny kéz egy nagy "mancsba". Ez volt az ami elősször eszembe jutott. Hiszen Tom olyan hatakmas volt, én meg még enyhe jóindulattal sem mondhatam magam amgasnak. Szoktak is ezzel gúnyolni, de mostmár nemérdekelt.
- Gyere! Tardsd hideg víz alá.- Húzott a csaphoz, és miután megnyitotta avizet alárakta a kezünket.
- Nyugi.- Csitítgatott.
Csak most mertem felnézni rá, de hatalmas baklövést követtem el, mivel arca csak pár centire volt az enyémtől. Pillantásom igéző ajkaira tévedt. Még mindíg éreztem ízét a számon. Tudtam hogy ha most megcsókol akkor nemtudnám türtőztetni magam.
Ő is észrevette, hogy az ajkait bámulom. Arcát lassan közelítette az enyémhez. Már majdnem összeértek az ajkaink.
Mindjárt... Mindjárt meg fog történni!- Gondoltam és ekkor.....
2010. január 29., péntek
3. felyezet
A felismerés villámcsapásként hasított a tudatomba. Te jó ég! Beleszerettem egy nállam jóval idősebb pasiba. Hogy lehetséges ez?!?
Mikor szikrázó szemeibe néztem, elállt a szavam. Eddigiekkel ellentétben most a félelemtől. Féltem tőle. Féltem magamtól. De legfőképpen az elutasítástól féltem.
- Miért Any? Miért tetted ezt?- kérdezte mostmár kétségbeesetten. - Jó lett volna, ha a nyáron összejön egy idősebb pasival, hogy utánna eldicsekedhess a barátaidnak?!?
- Nem, dehogy is! - Kiálltottam. Ekkor könnyeim már patakokban folytak.
- Valld be! Gyerünk! Valld csak be, hogy ez volt a szándékod!
- Nem ... Én csak....
- Nehazudj! - Ordítozott most már ő is. - Habár..- Váltott gúnyolódó hangsújra, - Mostmár tudom, hogy milyen vag. Olyan, mint a többi tizenhét éves.Csak magaddal törődsz, mással nem! - Nem hagyta abba a szapulást, még akkor sem, mikor már keservesen zokogtam. - EGY ÓCSKA RIBANC VAGY! - mondta. Ekkor már nemérdekelt semmi. Lecsavartam neki egy pofont, és sarkonfordulva a szobám felé vettem az irányt. Mikor oda értem az ágyra vetve magym sírtam tovább:
Miért? Miért pont velem történik ez meg? Azthittem ő más! Erre tessék..
Nem tudom meddig bőghettem. Azt már csak halványan észleltem, hogy a lányok bejöttek a szobába. Nemsokára elnyomott a a fáradság. Álomtalan éjszakám után reggel arra ébredtem, hogy barátnőim rázzák a lábam:
- Any! Any! Kelj fel! Egy óra és indulnunk kell!
- Mi? - Pattantam ki az ágyból. - Mért nem szóltatok hamarabb?
- Úgy éreztük aludnod kell. Mond csak, mitörtént azzal a szexistennel tegnap? - kérdezte Katy.
Elősször nem tudam, hogy miről beszél, de aztán bevillantak a tegnap este történései. A fálydalmas emlékek hatására újra ellepte a könny a szememet.
- Oh,oh4 Ne mondj semmit! Kudarcba fulladt igaz? - Nem tudtam megszólalni, csk bólintottam.
- Dehát mi történt? - Kérdezte most másik barátnőm is.
- Rájött, hogy hazudtatok a korommal kapcsolatban,
- És ez miért baj?
- Mert ő 24 éves, én meg 17...
- Dehiszen, akkor ő is hazudott....
- Igen. Ez még semmi...Le ribancozott...
- Ne!!! - Hűledeztek barátnőim. - Még jó, hogy nem szerettél belé és már soha nem látod. Gyer menjünk reggelizni. Attól jobban leszel.
Nem ellenkeztem, inkább mentem velük, pedig nem voltam éhes. Egy falat se ment volna le a torkomon. Ha velük megyek, akkor nem kérdezősködnek, és megtarthatom a titkomat magamnak.
Egy óra múlva már a repülőn ültem. Más nem járt a fejembe, csak Tom. Még mindíg szeretem, annak ellenére, amit velem tett. Szemem előtt újra és újra megjelent villámló tekintete. Azok a gyönyörű szemek, melyeket utoljára teli haraggal láttam, és amelyeket soha nem fogok viszont látni bármennyire is szeretném.
Alig két óra mulva leszállt a gépünk a rptéren, ahol bátyám várt ránk.
- Hugi! - zárt karjaiba Zac. - Hogy telt a nyaralásod? Megismerkedteél egy jó pasival?
- Hagyd te dinka! - Szólt közbe Katy.- Hát nem látod? Már megint összetörték a szívét...
- Ki volt az? Kit öljek meg? - Próbált humorizálni Zac.
- Egy pasi volt az. - Válaszoltam.
- Gondoltam, hogy nem lány. De most komolyan mi történt?kérdezte, még bepakolta csomagjainkat a kocsiba.
- Majd mi elmondjuk... - Ajánlkoztak a lányok, és már el is kezték taglalni nyaralásunk legapróbb részleteit is. Mikor Tomhoz értekés elmonták, hogy mit mondott rám - látszik ez ragatta meg őket- Zac egy hatalmasat fékezett.
- Hogy mit mondott? - mérgelődött - Megölöm! Hol lakik?
- Nem tudjuk, és most már nem is érdekel, csak haza akarok menni és elakarom felejteni.
- Jó rendben. De ezt ennyivel nemúszod meg... Ezzel tisztába vagy nem? - Bólintottam, és sejtettem hogy mi fog otthon rám várni.
Az út hátralevő részében nem szólt eggyikünksem. Miután a lányokat hazafuvaroztuk Zac othonunk felé vette az irányt. Első utam a szobámba vezetett. Amint beláptem az ajtón szüleim képe volt az ami megragadta a tekintetemet. Ők öt éve meghaltak, és azóta gyakorlatilag Zac nevel. Mikor ez a teher a nyakába zúdult még csak huszonkét éves volt. Neki köszönhetek mindent amit eddig elértem. Belegondolni is rosz, hogy hol lennék most nélküle. A bátyám volt a mindenem, és úgy ismert, mint senki más.
Ez néha rosz volt bevallom.
- Nos mesélj! - ült le mellém, mikor behozta a csomagokat. - Beleszerettél igaz,
- Ennyire nyilvánvaló?
- Igen! - Mosolygott. - De jobb ha elfelejted. Ha lett volna köztetek valami akkor az ő bánny. Hidd el! Én tudom, hisz rendőr vagyok.
- Tudom! Ez az amin végül is Összevesztünk. Ezen akadt ki. De beszéljünk inkább másról.Mitörtént itthon, még távol voltam?
- Sok minden. De ami téged érint: Új tanárod lesz.
- Hogy hogy?
- Mrs Hefferman nyugdíjbament.
- Már épp ideje volt. - dörmögtem- És ki lesz az?
- Nem tudom, még személyesen nem láttam, de még nem lesz szállása nállunk fog lakni.
- Miért? - Kaptam fel a vizet.
- Mert nekünk nagy házunk van és elfér. Azért.
- De bátyus...
- Semmi de!!! Ne ellenkezz!
- Akkor legalább mond el, hogy mikorra várható az érkezése eme kedves vendégnek? - gúnyolódtam.
- Tanév nyitó előtt két nappal jön. Amúgy ne gúnyolódj!
És tényleg... Tanévnyitó előtt két nappalcsöngettek az ajtónkon. Én szaladtam ajtót nyitni. ekkor még nem tudtam, hogy a végzetembe szaladok...
Mikor szikrázó szemeibe néztem, elállt a szavam. Eddigiekkel ellentétben most a félelemtől. Féltem tőle. Féltem magamtól. De legfőképpen az elutasítástól féltem.
- Miért Any? Miért tetted ezt?- kérdezte mostmár kétségbeesetten. - Jó lett volna, ha a nyáron összejön egy idősebb pasival, hogy utánna eldicsekedhess a barátaidnak?!?
- Nem, dehogy is! - Kiálltottam. Ekkor könnyeim már patakokban folytak.
- Valld be! Gyerünk! Valld csak be, hogy ez volt a szándékod!
- Nem ... Én csak....
- Nehazudj! - Ordítozott most már ő is. - Habár..- Váltott gúnyolódó hangsújra, - Mostmár tudom, hogy milyen vag. Olyan, mint a többi tizenhét éves.Csak magaddal törődsz, mással nem! - Nem hagyta abba a szapulást, még akkor sem, mikor már keservesen zokogtam. - EGY ÓCSKA RIBANC VAGY! - mondta. Ekkor már nemérdekelt semmi. Lecsavartam neki egy pofont, és sarkonfordulva a szobám felé vettem az irányt. Mikor oda értem az ágyra vetve magym sírtam tovább:
Miért? Miért pont velem történik ez meg? Azthittem ő más! Erre tessék..
Nem tudom meddig bőghettem. Azt már csak halványan észleltem, hogy a lányok bejöttek a szobába. Nemsokára elnyomott a a fáradság. Álomtalan éjszakám után reggel arra ébredtem, hogy barátnőim rázzák a lábam:
- Any! Any! Kelj fel! Egy óra és indulnunk kell!
- Mi? - Pattantam ki az ágyból. - Mért nem szóltatok hamarabb?
- Úgy éreztük aludnod kell. Mond csak, mitörtént azzal a szexistennel tegnap? - kérdezte Katy.
Elősször nem tudam, hogy miről beszél, de aztán bevillantak a tegnap este történései. A fálydalmas emlékek hatására újra ellepte a könny a szememet.
- Oh,oh4 Ne mondj semmit! Kudarcba fulladt igaz? - Nem tudtam megszólalni, csk bólintottam.
- Dehát mi történt? - Kérdezte most másik barátnőm is.
- Rájött, hogy hazudtatok a korommal kapcsolatban,
- És ez miért baj?
- Mert ő 24 éves, én meg 17...
- Dehiszen, akkor ő is hazudott....
- Igen. Ez még semmi...Le ribancozott...
- Ne!!! - Hűledeztek barátnőim. - Még jó, hogy nem szerettél belé és már soha nem látod. Gyer menjünk reggelizni. Attól jobban leszel.
Nem ellenkeztem, inkább mentem velük, pedig nem voltam éhes. Egy falat se ment volna le a torkomon. Ha velük megyek, akkor nem kérdezősködnek, és megtarthatom a titkomat magamnak.
Egy óra múlva már a repülőn ültem. Más nem járt a fejembe, csak Tom. Még mindíg szeretem, annak ellenére, amit velem tett. Szemem előtt újra és újra megjelent villámló tekintete. Azok a gyönyörű szemek, melyeket utoljára teli haraggal láttam, és amelyeket soha nem fogok viszont látni bármennyire is szeretném.
Alig két óra mulva leszállt a gépünk a rptéren, ahol bátyám várt ránk.
- Hugi! - zárt karjaiba Zac. - Hogy telt a nyaralásod? Megismerkedteél egy jó pasival?
- Hagyd te dinka! - Szólt közbe Katy.- Hát nem látod? Már megint összetörték a szívét...
- Ki volt az? Kit öljek meg? - Próbált humorizálni Zac.
- Egy pasi volt az. - Válaszoltam.
- Gondoltam, hogy nem lány. De most komolyan mi történt?kérdezte, még bepakolta csomagjainkat a kocsiba.
- Majd mi elmondjuk... - Ajánlkoztak a lányok, és már el is kezték taglalni nyaralásunk legapróbb részleteit is. Mikor Tomhoz értekés elmonták, hogy mit mondott rám - látszik ez ragatta meg őket- Zac egy hatalmasat fékezett.
- Hogy mit mondott? - mérgelődött - Megölöm! Hol lakik?
- Nem tudjuk, és most már nem is érdekel, csak haza akarok menni és elakarom felejteni.
- Jó rendben. De ezt ennyivel nemúszod meg... Ezzel tisztába vagy nem? - Bólintottam, és sejtettem hogy mi fog otthon rám várni.
Az út hátralevő részében nem szólt eggyikünksem. Miután a lányokat hazafuvaroztuk Zac othonunk felé vette az irányt. Első utam a szobámba vezetett. Amint beláptem az ajtón szüleim képe volt az ami megragadta a tekintetemet. Ők öt éve meghaltak, és azóta gyakorlatilag Zac nevel. Mikor ez a teher a nyakába zúdult még csak huszonkét éves volt. Neki köszönhetek mindent amit eddig elértem. Belegondolni is rosz, hogy hol lennék most nélküle. A bátyám volt a mindenem, és úgy ismert, mint senki más.
Ez néha rosz volt bevallom.
- Nos mesélj! - ült le mellém, mikor behozta a csomagokat. - Beleszerettél igaz,
- Ennyire nyilvánvaló?
- Igen! - Mosolygott. - De jobb ha elfelejted. Ha lett volna köztetek valami akkor az ő bánny. Hidd el! Én tudom, hisz rendőr vagyok.
- Tudom! Ez az amin végül is Összevesztünk. Ezen akadt ki. De beszéljünk inkább másról.Mitörtént itthon, még távol voltam?
- Sok minden. De ami téged érint: Új tanárod lesz.
- Hogy hogy?
- Mrs Hefferman nyugdíjbament.
- Már épp ideje volt. - dörmögtem- És ki lesz az?
- Nem tudom, még személyesen nem láttam, de még nem lesz szállása nállunk fog lakni.
- Miért? - Kaptam fel a vizet.
- Mert nekünk nagy házunk van és elfér. Azért.
- De bátyus...
- Semmi de!!! Ne ellenkezz!
- Akkor legalább mond el, hogy mikorra várható az érkezése eme kedves vendégnek? - gúnyolódtam.
- Tanév nyitó előtt két nappal jön. Amúgy ne gúnyolódj!
És tényleg... Tanévnyitó előtt két nappalcsöngettek az ajtónkon. Én szaladtam ajtót nyitni. ekkor még nem tudtam, hogy a végzetembe szaladok...
2010. január 23., szombat
2. fejezet
Ő volt az. Akitől alig két órája váltam el, és aki azóta is kitölti az összes gondolatomat. Eljátszottam ugyan a gondolattal, hogy de jó volna ha ő lenne az, akivel önkéntes kerítőnőim összeakarnak boronálni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a kívánságom így teljesül. Bár minden így összejönne! Akkor Clarkot sem ismertem volna meg. Szóval itt áll előttem Tom. Most mit csináljak? Tegyek úgy, mintha nem is ismernénk egymást? Vagy..? A kérdést ő döntötte el, mivel kezet nyújtott felém.
- Szia Tom vagyok. És te? – Kérdezte, és egy féloldalas mosoly kíséretében egy kacsintást küldött felém. Én úgy döntöttem cinkostársa leszek ebben a játékban. Ezúttal hagytam hagy, higgyék azt barátnőim, hogy ők találták nekem ezt az álom pasit. Látszott rajtuk, hogy féltékenyek, és szívesen lennének az én helyemben. Nos igen, Tom nem mindennapi férfi. Mert, hogy férfi. Tényleg vajon hány éves? Kérdésemet Katy előzte meg.
- Szia Tom. Katy vagyok. Lehet egy indiszkrét kérdésem… Hány éves vagy?
- Tom 22 éves. – Előzte meg a válaszadásban Tomot barnahajú barátja. Tom mintha rosszalló pillantást küldött volna felé, de ezt csak feltételezni tudtam. – És te Anny?
- Ő 20. – Válaszolt most helyettem Mary. Mért kell hazudnia? Hiszen alig múltam 17. Igaz, hogy ezt a mostani kinézetemből aligha lehetett volna kivenni. És tényleg úgy éreztem magam, mint egy 20 éves.
- Megyünk táncolni Cris? – Kérdezte Mary a barna hajú srácot. Tehát így hívják. Fel se tűnt, eddig be sem mutatkoztak. Csak Tommal voltam elfoglalva, aki még mindig engem bámult. Mikor Katy és mint utóbb kiderült Mark a szőke, elmentek a táncparkett felé Tom végre megtörte a csendet.
- Nos, újra találkoztunk.
- Igen. – Válaszoltam.
- Úgy elszaladtál a délután. Miért tetted?
- Sajnálom. – Nyögtem ki nagy nehezen, hiszen valamit mondanom kellett, ha nem akarom megbántani.
- Sajnálod mi? – Nézett szemembe elég szemrehányóan. – Nem gondolod, hogy mondanod kellett volna valamit? Ha ezt az egészet nem rendezték volna meg, akkor nem is találkoztunk volna a jövőben.
- Tudom, de értsd meg, én azt hittem, hogy mi tényleg soha nem találkozunk többet. Az igazság az, hogy neked is sokkal jobb lett volna, ha ez így történik.
- Nem gondolod, hogy én azt sokkal jobban tudom, hogy nekem mi a jó? Amúgy ha már itt tartunk, miért is?
- Mert én most nem vagyok olyan állapotban, hogy velem akár milyen kapcsolatot is lehessen létesíteni. – Hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy összeszorul a szívem, amint felelevenítettem az eddigi érzéseimet, amik a szakítás óta bennem éltek. Jelen volt a fájdalom, a szenvedés, a csalódás, a szomorúság, a megalázottság. Ezek még mindig jobbak, mint amit az elmúlt időszakban éreztem. Akkor tudtam, hogy élek, de mióta csak az üresség van, azóta úgy éltem, mint egy holdkóros. Egészen eddig a napig. Tommal újra tudtam nevetni. És az élők között voltam.
- Akkor legyünk csak barátok… Jó?
- Jó.
- És mint barátok, jössz velem táncolni?
- Mint barátok?
- Kizárólag. – Villantott meg felém féloldalas mosolyát, mely úgy elbűvölt, és ami rövid ismeretségünk alatt is megbabonázott.
- Akkor megyek. – Mosolyogtam most már én is őszintén. Mikor a táncparkettre értünk egy elég gyors szám ment. Örültem is neki, meg nem is. Örültem, mert így nem kellet a fölösleges érintkezést kibírnom, és nem is, mert így nem érhettem hozzá látszólag tökéletes testéhez, mely az én testemet úgy vonzotta, mint a mágnes. Táncoltunk és beszélgettünk. Jó volt vele lenni. Egyszer csak megszólalt az egyik kedvenc számom. Nem mellesleg ez egy igen lassú szám volt. Magához vont, és én átöleltem a nyakát. Agyam tiltakozott ellene, de a testem vonzódott hozzá. Mikor felnéztem hatalmas szemeivel találtam szembe magam. Fürkészte az arcomat, mintha választ akarna leolvasni róla egy kimondatlan kérdésre. Végül én tettem meg az első lépést. Odahajoltam ajkaihoz, és megcsókoltam. Hírtelen fellángolásomon, magam is meglepődtem, hisz nem vagyok én ilyen. Vissza akartam húzódni, de ekkor Ő vette birtoka a számat, és nyelvével bebocsátást próbált elérni. A következő pillanatban nyelveink egy másra találtak, miközben keze fenekemre siklott és szorosan magához húzott. Éreztem férfias felajzottságát, és ettől még jobban tűzbe jöttem. Nem tudtam, hogy tudta felizzítani bennem ennyire a tüzet, de azt tudtam, hogy ezt az érzést Clarktól nem kaphattam volna meg és nem is kaptam meg soha. Talán a kora, hogy ilyen tapasztalt. Ekkor eszembe jutott, hogy ő már nagykorú és én….
- Figyelj elkell mondanom valamit.. – Szakítom félbe eszeveszett csókunkat. – Én nem az vagyok, akinek gondolsz.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy én… Nem is tudom, hogyan mondjam meg…. Köztünk túl nagy a korkülönbség…
- Tehát rájöttél, hogy a barátom hazudott… - Hajtotta le fejét.
- Mi csoda, én nem erre gondoltam. De miben hazudott?
- Hát a koromban. De ha te ezt nem tudtad, akkor mire gondoltál?
- Az én koromra.
- Mért a te koroddal mi van?
- Nem elég nagy. – Hajtottam le szégyenkezve a fejem.
- Ezt hogy érted? Kifejtenéd bővebben?
- Én még csak 17 éves vagyok. – Suttogtam.
- Mi? Nem hallottam elég jól. Úgy értettem, hogy még csak 17 éves vagy.
- Jól értetted.
- Te jó ég! – Sóhajtott fel, majd eltaszított magától, és kiviharzott a sétányra. Utána futottam.
- Tom! – Kiáltottam. Mikor utolértem nagy nehezen és meg akartam érinteni a karját, csak lerázta magáról.
- Tudod mit tettem majdnem? – fordult felém villámló tekintetekkel. – Majdnem megrontottam egy 17 éves lányt. A nagyobb bűntudathoz már csak az kell, hogy azt mond még ártatlan vagy. – Erre a kijelentésre teljesen elvörösödtem és elfordultam. Mikor rájött, hogy telibe talált még dühösebb lett. – Mond, hogy nincs igazam! Igaz, már nem vagy szűz? Kérlek, mond hogy igaz! – Nem válaszoltam. – Mért nem mondtad előbb, mondjuk, mikor a barátnőd hazudott?
- Nem tudom. Ne haragudj.
- Uram-atyám majdnem megrontottam egy nálam hét évvel fiatalabb kislányt. – Mondta inkább magának. Ekkor valami megragadta a figyelmem….
- De hiszen te 22 éves vagy nem?
- Nem! Ez a másik baj. 24 éves vagyok.
- És még én hazudok. Te miért nem tudtál akkor szólni?
- Azt gondoltam, hogy egy-két év nem számit, de te nem szóltál és az a nagyobb baj.
- Miért az a nagyobb baj?
- Mert te akkor is egy 22 éves pasival lettél volna együtt 17 évesen, én meg ezt nem tudtam. Tudod ebből, még baj is lehetett volna?! Erre nem gondoltál.
Nem, én erre nem gondoltam. Csak arra, hogy végre jól érzem magam. Először az óta, hogy Clark úgy elbánt velem. Boldog akartam lenni, és tessék most majdnem bajba sodortam egy ártatlan embert, akibe azt hiszem, beleszerettem…
- Szia Tom vagyok. És te? – Kérdezte, és egy féloldalas mosoly kíséretében egy kacsintást küldött felém. Én úgy döntöttem cinkostársa leszek ebben a játékban. Ezúttal hagytam hagy, higgyék azt barátnőim, hogy ők találták nekem ezt az álom pasit. Látszott rajtuk, hogy féltékenyek, és szívesen lennének az én helyemben. Nos igen, Tom nem mindennapi férfi. Mert, hogy férfi. Tényleg vajon hány éves? Kérdésemet Katy előzte meg.
- Szia Tom. Katy vagyok. Lehet egy indiszkrét kérdésem… Hány éves vagy?
- Tom 22 éves. – Előzte meg a válaszadásban Tomot barnahajú barátja. Tom mintha rosszalló pillantást küldött volna felé, de ezt csak feltételezni tudtam. – És te Anny?
- Ő 20. – Válaszolt most helyettem Mary. Mért kell hazudnia? Hiszen alig múltam 17. Igaz, hogy ezt a mostani kinézetemből aligha lehetett volna kivenni. És tényleg úgy éreztem magam, mint egy 20 éves.
- Megyünk táncolni Cris? – Kérdezte Mary a barna hajú srácot. Tehát így hívják. Fel se tűnt, eddig be sem mutatkoztak. Csak Tommal voltam elfoglalva, aki még mindig engem bámult. Mikor Katy és mint utóbb kiderült Mark a szőke, elmentek a táncparkett felé Tom végre megtörte a csendet.
- Nos, újra találkoztunk.
- Igen. – Válaszoltam.
- Úgy elszaladtál a délután. Miért tetted?
- Sajnálom. – Nyögtem ki nagy nehezen, hiszen valamit mondanom kellett, ha nem akarom megbántani.
- Sajnálod mi? – Nézett szemembe elég szemrehányóan. – Nem gondolod, hogy mondanod kellett volna valamit? Ha ezt az egészet nem rendezték volna meg, akkor nem is találkoztunk volna a jövőben.
- Tudom, de értsd meg, én azt hittem, hogy mi tényleg soha nem találkozunk többet. Az igazság az, hogy neked is sokkal jobb lett volna, ha ez így történik.
- Nem gondolod, hogy én azt sokkal jobban tudom, hogy nekem mi a jó? Amúgy ha már itt tartunk, miért is?
- Mert én most nem vagyok olyan állapotban, hogy velem akár milyen kapcsolatot is lehessen létesíteni. – Hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy összeszorul a szívem, amint felelevenítettem az eddigi érzéseimet, amik a szakítás óta bennem éltek. Jelen volt a fájdalom, a szenvedés, a csalódás, a szomorúság, a megalázottság. Ezek még mindig jobbak, mint amit az elmúlt időszakban éreztem. Akkor tudtam, hogy élek, de mióta csak az üresség van, azóta úgy éltem, mint egy holdkóros. Egészen eddig a napig. Tommal újra tudtam nevetni. És az élők között voltam.
- Akkor legyünk csak barátok… Jó?
- Jó.
- És mint barátok, jössz velem táncolni?
- Mint barátok?
- Kizárólag. – Villantott meg felém féloldalas mosolyát, mely úgy elbűvölt, és ami rövid ismeretségünk alatt is megbabonázott.
- Akkor megyek. – Mosolyogtam most már én is őszintén. Mikor a táncparkettre értünk egy elég gyors szám ment. Örültem is neki, meg nem is. Örültem, mert így nem kellet a fölösleges érintkezést kibírnom, és nem is, mert így nem érhettem hozzá látszólag tökéletes testéhez, mely az én testemet úgy vonzotta, mint a mágnes. Táncoltunk és beszélgettünk. Jó volt vele lenni. Egyszer csak megszólalt az egyik kedvenc számom. Nem mellesleg ez egy igen lassú szám volt. Magához vont, és én átöleltem a nyakát. Agyam tiltakozott ellene, de a testem vonzódott hozzá. Mikor felnéztem hatalmas szemeivel találtam szembe magam. Fürkészte az arcomat, mintha választ akarna leolvasni róla egy kimondatlan kérdésre. Végül én tettem meg az első lépést. Odahajoltam ajkaihoz, és megcsókoltam. Hírtelen fellángolásomon, magam is meglepődtem, hisz nem vagyok én ilyen. Vissza akartam húzódni, de ekkor Ő vette birtoka a számat, és nyelvével bebocsátást próbált elérni. A következő pillanatban nyelveink egy másra találtak, miközben keze fenekemre siklott és szorosan magához húzott. Éreztem férfias felajzottságát, és ettől még jobban tűzbe jöttem. Nem tudtam, hogy tudta felizzítani bennem ennyire a tüzet, de azt tudtam, hogy ezt az érzést Clarktól nem kaphattam volna meg és nem is kaptam meg soha. Talán a kora, hogy ilyen tapasztalt. Ekkor eszembe jutott, hogy ő már nagykorú és én….
- Figyelj elkell mondanom valamit.. – Szakítom félbe eszeveszett csókunkat. – Én nem az vagyok, akinek gondolsz.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy én… Nem is tudom, hogyan mondjam meg…. Köztünk túl nagy a korkülönbség…
- Tehát rájöttél, hogy a barátom hazudott… - Hajtotta le fejét.
- Mi csoda, én nem erre gondoltam. De miben hazudott?
- Hát a koromban. De ha te ezt nem tudtad, akkor mire gondoltál?
- Az én koromra.
- Mért a te koroddal mi van?
- Nem elég nagy. – Hajtottam le szégyenkezve a fejem.
- Ezt hogy érted? Kifejtenéd bővebben?
- Én még csak 17 éves vagyok. – Suttogtam.
- Mi? Nem hallottam elég jól. Úgy értettem, hogy még csak 17 éves vagy.
- Jól értetted.
- Te jó ég! – Sóhajtott fel, majd eltaszított magától, és kiviharzott a sétányra. Utána futottam.
- Tom! – Kiáltottam. Mikor utolértem nagy nehezen és meg akartam érinteni a karját, csak lerázta magáról.
- Tudod mit tettem majdnem? – fordult felém villámló tekintetekkel. – Majdnem megrontottam egy 17 éves lányt. A nagyobb bűntudathoz már csak az kell, hogy azt mond még ártatlan vagy. – Erre a kijelentésre teljesen elvörösödtem és elfordultam. Mikor rájött, hogy telibe talált még dühösebb lett. – Mond, hogy nincs igazam! Igaz, már nem vagy szűz? Kérlek, mond hogy igaz! – Nem válaszoltam. – Mért nem mondtad előbb, mondjuk, mikor a barátnőd hazudott?
- Nem tudom. Ne haragudj.
- Uram-atyám majdnem megrontottam egy nálam hét évvel fiatalabb kislányt. – Mondta inkább magának. Ekkor valami megragadta a figyelmem….
- De hiszen te 22 éves vagy nem?
- Nem! Ez a másik baj. 24 éves vagyok.
- És még én hazudok. Te miért nem tudtál akkor szólni?
- Azt gondoltam, hogy egy-két év nem számit, de te nem szóltál és az a nagyobb baj.
- Miért az a nagyobb baj?
- Mert te akkor is egy 22 éves pasival lettél volna együtt 17 évesen, én meg ezt nem tudtam. Tudod ebből, még baj is lehetett volna?! Erre nem gondoltál.
Nem, én erre nem gondoltam. Csak arra, hogy végre jól érzem magam. Először az óta, hogy Clark úgy elbánt velem. Boldog akartam lenni, és tessék most majdnem bajba sodortam egy ártatlan embert, akibe azt hiszem, beleszerettem…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
