4. fejezet

Mikor kinyitottam az ajtót és megláttam, hogy ki állt ott egyszerűen elsötétült előttem minden. A legközelebb amire emlékszem az az, hogy a kanapén fekszem és a bátyám szólogat.
- Any! Any! Mi történt?
- Elájult. - hallottam meg azt a hangot, amit nem akartam.
- De hogyan? Mi történt? - Agodalmaskodott Zac.
- Mikor kinyitottam az ajtót megcsapott a huzat, és szerintem az is közrejátszott, hogy ma még nem ettem szinte semmit. - Mondtam, de nem néztem se bátyám, se vendégünk szemébe.
- Ez is az én hibám. - Motyogta testvérem. - Nem figyeltem oda rá, csak Magát vártam. Tényleg még be sm mutatkoztam. Zacari MC'Ord vagyok. Üdvözlöm nállunk.
- Én Tomas Marshal vagyok. Köszönöm, hogy befogadtak.
- Ő itt a húgom Annabell MC'Ord. Az ön osztályába fog járni. - Mutatott be Zac a már eddig is ismert férfinak. Tom kezet nyújtott, és én is az illendőség kedvéért. Megszorította a kezemet, és tekinteteével azt sugallta, hogy mennyek bele a játékba.
- Örvendek MR Marshal.
- Én is Ms Mc'Ord. tehát az osztályomba fog járni? Akkor hány éves is? - Kérdezte némi gúnnyal a hangjába, mejjet csak én értettem.
- Tizenhét uram. - Montam,és álltam a tekinteteét.
- Tizenhét...Hmm...Én húsz évesnek is néztem volna. - Monta élesen.
- Igen. a mai fiatalok korán érnek. Úgy hallottam, hogy friss diplomás, akkor kb olyan huszonnégy éves lehet... Őszintén szólva én huszonkettőnek nézem.- Vágtam vissza. Bátyám csak kapkodta a fejét köztünk, nem értve, hogy miről beszélünk.
- Ne haragudjon a húgomra kicsit...Hogy is mondjam? ...Sokat jár a szája.- Nézett rám figyelmeztetően.
- Igen azt észrevettem:
- Jöjjön inkább megmutatom a szobáját. - ajánlkozott, de ekkor megcsörrent a telefonja.Mikor letette felém fordult. - Any megmutatnád Tomnak a szobáját, Nekem el kell mennem. - mondta, és már ki is lépett az ajtón magamra hagyva azzal a férfival, akit semmi pénzért nem akartam most látni.
- Szia Any4 Rég láttalak. - Törte meg a csendet Tom enyhe gúnnyal a hangjába.
- Jöjjön Mr Marshal. A szobája erre van. - indultam el felfelé a lépcsőn és csak ekkor jöttem rá, hogy a szobája az én szobám mellett van.
- Mr Marshal mi...? Egy hete még Tom voltam.
- Azóta változtak a dolgok TANÁRÚR.
- Igen a tanárod vagyok És a lakó társad is. Gondolod ellentudsz állni nekem ilyen közel?
Nem válaszoltam, csak megmutattam a szobáját.
- Ez itt a szobája. Most ne haragudjon, de mennem kell. - fordultam el, de Tom megragadta a karom és visszarántott.
- Ne olyan gyorsan any. azt mondtad, hogy az egész házat megmutatod.
- Igazad...igaza van. Még is azt javaslom pakoljon le én addig megvárom a konyhába. De igyekezzen kérem, mert sok a dolgom.
- Ezt a szívélyes vendéglátást! Na de ne aggódj! nem kell sokáig elviselned.
Azzal bement a szobába egyedülhagyva engem kalapáló szívemmel és kusza gondolataimmal, melyek még akkor is a fejembe voltak, amikor lemasíroztam a lépcsőn be a konyhába.Nem is figyeltem arra, hogy az ebéd - mellyet még azelőtt raktam be a sütőbe, mielőtt Tom újra belépett volna az életembe - már igen erős szagot áraszt.
- Mit főzöl? - szólalt meg hatam mögöt.
- Lasagnet. Zacnak az a kedvence, és gondoltam más férfi is szereti.
- Ha ezzel rám céloztál, akkor eltaláltad, mert én is szeretem, de nem túlsütve.
- Mi..? - értetelenkedtem, és csak ekkor figyeltem fel a szagra, mert ezt már illatnak nem lehet nevezni.
Gyorsan kiakartam venni az ételt a sütőből, hogy ezzel mentsem a menthetőt. Így csak csupasz kézzel nyúltam oda, de a forró tepsi megégette a kezem.Én épp hogy csak letudtam rakni azt. Tom máris ott termett melledtem.
- Jólvagy? - aggodalmaskodott, és kezébe fogta az enyémet.
Nemtudtam válaszplni csak bólintottam. Lenéztem kezeinkre. a látvány megigézett. Egy törékeny kéz egy nagy "mancsba". Ez volt az ami elősször eszembe jutott. Hiszen Tom olyan hatakmas volt, én meg még enyhe jóindulattal sem mondhatam magam amgasnak. Szoktak is ezzel gúnyolni, de mostmár nemérdekelt.
- Gyere! Tardsd hideg víz alá.- Húzott a csaphoz, és miután megnyitotta avizet alárakta a kezünket.
- Nyugi.- Csitítgatott.
Csak most mertem felnézni rá, de hatalmas baklövést követtem el, mivel arca csak pár centire volt az enyémtől. Pillantásom igéző ajkaira tévedt. Még mindíg éreztem ízét a számon. Tudtam hogy ha most megcsókol akkor nemtudnám türtőztetni magam.
Ő is észrevette, hogy az ajkait bámulom. Arcát lassan közelítette az enyémhez. Már majdnem összeértek az ajkaink.
Mindjárt... Mindjárt meg fog történni!- Gondoltam és ekkor.....

3. felyezet

A felismerés villámcsapásként hasított a tudatomba. Te jó ég! Beleszerettem egy nállam jóval idősebb pasiba. Hogy lehetséges ez?!?
Mikor szikrázó szemeibe néztem, elállt a szavam. Eddigiekkel ellentétben most a félelemtől. Féltem tőle. Féltem magamtól. De legfőképpen az elutasítástól féltem.
- Miért Any? Miért tetted ezt?- kérdezte mostmár kétségbeesetten. - Jó lett volna, ha a nyáron összejön egy idősebb pasival, hogy utánna eldicsekedhess a barátaidnak?!?
- Nem, dehogy is! - Kiálltottam. Ekkor könnyeim már patakokban folytak.
- Valld be! Gyerünk! Valld csak be, hogy ez volt a szándékod!
- Nem ... Én csak....
- Nehazudj! - Ordítozott most már ő is. - Habár..- Váltott gúnyolódó hangsújra, - Mostmár tudom, hogy milyen vag. Olyan, mint a többi tizenhét éves.Csak magaddal törődsz, mással nem! - Nem hagyta abba a szapulást, még akkor sem, mikor már keservesen zokogtam. - EGY ÓCSKA RIBANC VAGY! - mondta. Ekkor már nemérdekelt semmi. Lecsavartam neki egy pofont, és sarkonfordulva a szobám felé vettem az irányt. Mikor oda értem az ágyra vetve magym sírtam tovább:
Miért? Miért pont velem történik ez meg? Azthittem ő más! Erre tessék..
Nem tudom meddig bőghettem. Azt már csak halványan észleltem, hogy a lányok bejöttek a szobába. Nemsokára elnyomott a a fáradság. Álomtalan éjszakám után reggel arra ébredtem, hogy barátnőim rázzák a lábam:
- Any! Any! Kelj fel! Egy óra és indulnunk kell!
- Mi? - Pattantam ki az ágyból. - Mért nem szóltatok hamarabb?
- Úgy éreztük aludnod kell. Mond csak, mitörtént azzal a szexistennel tegnap? - kérdezte Katy.
Elősször nem tudam, hogy miről beszél, de aztán bevillantak a tegnap este történései. A fálydalmas emlékek hatására újra ellepte a könny a szememet.
- Oh,oh4 Ne mondj semmit! Kudarcba fulladt igaz? - Nem tudtam megszólalni, csk bólintottam.
- Dehát mi történt? - Kérdezte most másik barátnőm is.
- Rájött, hogy hazudtatok a korommal kapcsolatban,
- És ez miért baj?
- Mert ő 24 éves, én meg 17...
- Dehiszen, akkor ő is hazudott....
- Igen. Ez még semmi...Le ribancozott...
- Ne!!! - Hűledeztek barátnőim. - Még jó, hogy nem szerettél belé és már soha nem látod. Gyer menjünk reggelizni. Attól jobban leszel.
Nem ellenkeztem, inkább mentem velük, pedig nem voltam éhes. Egy falat se ment volna le a torkomon. Ha velük megyek, akkor nem kérdezősködnek, és megtarthatom a titkomat magamnak.
Egy óra múlva már a repülőn ültem. Más nem járt a fejembe, csak Tom. Még mindíg szeretem, annak ellenére, amit velem tett. Szemem előtt újra és újra megjelent villámló tekintete. Azok a gyönyörű szemek, melyeket utoljára teli haraggal láttam, és amelyeket soha nem fogok viszont látni bármennyire is szeretném.
Alig két óra mulva leszállt a gépünk a rptéren, ahol bátyám várt ránk.
- Hugi! - zárt karjaiba Zac. - Hogy telt a nyaralásod? Megismerkedteél egy jó pasival?
- Hagyd te dinka! - Szólt közbe Katy.- Hát nem látod? Már megint összetörték a szívét...
- Ki volt az? Kit öljek meg? - Próbált humorizálni Zac.
- Egy pasi volt az. - Válaszoltam.
- Gondoltam, hogy nem lány. De most komolyan mi történt?kérdezte, még bepakolta csomagjainkat a kocsiba.
- Majd mi elmondjuk... - Ajánlkoztak a lányok, és már el is kezték taglalni nyaralásunk legapróbb részleteit is. Mikor Tomhoz értekés elmonták, hogy mit mondott rám - látszik ez ragatta meg őket- Zac egy hatalmasat fékezett.
- Hogy mit mondott? - mérgelődött - Megölöm! Hol lakik?
- Nem tudjuk, és most már nem is érdekel, csak haza akarok menni és elakarom felejteni.
- Jó rendben. De ezt ennyivel nemúszod meg... Ezzel tisztába vagy nem? - Bólintottam, és sejtettem hogy mi fog otthon rám várni.
Az út hátralevő részében nem szólt eggyikünksem. Miután a lányokat hazafuvaroztuk Zac othonunk felé vette az irányt. Első utam a szobámba vezetett. Amint beláptem az ajtón szüleim képe volt az ami megragadta a tekintetemet. Ők öt éve meghaltak, és azóta gyakorlatilag Zac nevel. Mikor ez a teher a nyakába zúdult még csak huszonkét éves volt. Neki köszönhetek mindent amit eddig elértem. Belegondolni is rosz, hogy hol lennék most nélküle. A bátyám volt a mindenem, és úgy ismert, mint senki más.
Ez néha rosz volt bevallom.
- Nos mesélj! - ült le mellém, mikor behozta a csomagokat. - Beleszerettél igaz,
- Ennyire nyilvánvaló?
- Igen! - Mosolygott. - De jobb ha elfelejted. Ha lett volna köztetek valami akkor az ő bánny. Hidd el! Én tudom, hisz rendőr vagyok.
- Tudom! Ez az amin végül is Összevesztünk. Ezen akadt ki. De beszéljünk inkább másról.Mitörtént itthon, még távol voltam?
- Sok minden. De ami téged érint: Új tanárod lesz.
- Hogy hogy?
- Mrs Hefferman nyugdíjbament.
- Már épp ideje volt. - dörmögtem- És ki lesz az?
- Nem tudom, még személyesen nem láttam, de még nem lesz szállása nállunk fog lakni.
- Miért? - Kaptam fel a vizet.
- Mert nekünk nagy házunk van és elfér. Azért.
- De bátyus...
- Semmi de!!! Ne ellenkezz!
- Akkor legalább mond el, hogy mikorra várható az érkezése eme kedves vendégnek? - gúnyolódtam.
- Tanév nyitó előtt két nappal jön. Amúgy ne gúnyolódj!
És tényleg... Tanévnyitó előtt két nappalcsöngettek az ajtónkon. Én szaladtam ajtót nyitni. ekkor még nem tudtam, hogy a végzetembe szaladok...

2. fejezet

Ő volt az. Akitől alig két órája váltam el, és aki azóta is kitölti az összes gondolatomat. Eljátszottam ugyan a gondolattal, hogy de jó volna ha ő lenne az, akivel önkéntes kerítőnőim összeakarnak boronálni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a kívánságom így teljesül. Bár minden így összejönne! Akkor Clarkot sem ismertem volna meg. Szóval itt áll előttem Tom. Most mit csináljak? Tegyek úgy, mintha nem is ismernénk egymást? Vagy..? A kérdést ő döntötte el, mivel kezet nyújtott felém.
- Szia Tom vagyok. És te? – Kérdezte, és egy féloldalas mosoly kíséretében egy kacsintást küldött felém. Én úgy döntöttem cinkostársa leszek ebben a játékban. Ezúttal hagytam hagy, higgyék azt barátnőim, hogy ők találták nekem ezt az álom pasit. Látszott rajtuk, hogy féltékenyek, és szívesen lennének az én helyemben. Nos igen, Tom nem mindennapi férfi. Mert, hogy férfi. Tényleg vajon hány éves? Kérdésemet Katy előzte meg.
- Szia Tom. Katy vagyok. Lehet egy indiszkrét kérdésem… Hány éves vagy?
- Tom 22 éves. – Előzte meg a válaszadásban Tomot barnahajú barátja. Tom mintha rosszalló pillantást küldött volna felé, de ezt csak feltételezni tudtam. – És te Anny?
- Ő 20. – Válaszolt most helyettem Mary. Mért kell hazudnia? Hiszen alig múltam 17. Igaz, hogy ezt a mostani kinézetemből aligha lehetett volna kivenni. És tényleg úgy éreztem magam, mint egy 20 éves.
- Megyünk táncolni Cris? – Kérdezte Mary a barna hajú srácot. Tehát így hívják. Fel se tűnt, eddig be sem mutatkoztak. Csak Tommal voltam elfoglalva, aki még mindig engem bámult. Mikor Katy és mint utóbb kiderült Mark a szőke, elmentek a táncparkett felé Tom végre megtörte a csendet.
- Nos, újra találkoztunk.
- Igen. – Válaszoltam.
- Úgy elszaladtál a délután. Miért tetted?
- Sajnálom. – Nyögtem ki nagy nehezen, hiszen valamit mondanom kellett, ha nem akarom megbántani.
- Sajnálod mi? – Nézett szemembe elég szemrehányóan. – Nem gondolod, hogy mondanod kellett volna valamit? Ha ezt az egészet nem rendezték volna meg, akkor nem is találkoztunk volna a jövőben.
- Tudom, de értsd meg, én azt hittem, hogy mi tényleg soha nem találkozunk többet. Az igazság az, hogy neked is sokkal jobb lett volna, ha ez így történik.
- Nem gondolod, hogy én azt sokkal jobban tudom, hogy nekem mi a jó? Amúgy ha már itt tartunk, miért is?
- Mert én most nem vagyok olyan állapotban, hogy velem akár milyen kapcsolatot is lehessen létesíteni. – Hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy összeszorul a szívem, amint felelevenítettem az eddigi érzéseimet, amik a szakítás óta bennem éltek. Jelen volt a fájdalom, a szenvedés, a csalódás, a szomorúság, a megalázottság. Ezek még mindig jobbak, mint amit az elmúlt időszakban éreztem. Akkor tudtam, hogy élek, de mióta csak az üresség van, azóta úgy éltem, mint egy holdkóros. Egészen eddig a napig. Tommal újra tudtam nevetni. És az élők között voltam.
- Akkor legyünk csak barátok… Jó?
- Jó.
- És mint barátok, jössz velem táncolni?
- Mint barátok?
- Kizárólag. – Villantott meg felém féloldalas mosolyát, mely úgy elbűvölt, és ami rövid ismeretségünk alatt is megbabonázott.
- Akkor megyek. – Mosolyogtam most már én is őszintén. Mikor a táncparkettre értünk egy elég gyors szám ment. Örültem is neki, meg nem is. Örültem, mert így nem kellet a fölösleges érintkezést kibírnom, és nem is, mert így nem érhettem hozzá látszólag tökéletes testéhez, mely az én testemet úgy vonzotta, mint a mágnes. Táncoltunk és beszélgettünk. Jó volt vele lenni. Egyszer csak megszólalt az egyik kedvenc számom. Nem mellesleg ez egy igen lassú szám volt. Magához vont, és én átöleltem a nyakát. Agyam tiltakozott ellene, de a testem vonzódott hozzá. Mikor felnéztem hatalmas szemeivel találtam szembe magam. Fürkészte az arcomat, mintha választ akarna leolvasni róla egy kimondatlan kérdésre. Végül én tettem meg az első lépést. Odahajoltam ajkaihoz, és megcsókoltam. Hírtelen fellángolásomon, magam is meglepődtem, hisz nem vagyok én ilyen. Vissza akartam húzódni, de ekkor Ő vette birtoka a számat, és nyelvével bebocsátást próbált elérni. A következő pillanatban nyelveink egy másra találtak, miközben keze fenekemre siklott és szorosan magához húzott. Éreztem férfias felajzottságát, és ettől még jobban tűzbe jöttem. Nem tudtam, hogy tudta felizzítani bennem ennyire a tüzet, de azt tudtam, hogy ezt az érzést Clarktól nem kaphattam volna meg és nem is kaptam meg soha. Talán a kora, hogy ilyen tapasztalt. Ekkor eszembe jutott, hogy ő már nagykorú és én….
- Figyelj elkell mondanom valamit.. – Szakítom félbe eszeveszett csókunkat. – Én nem az vagyok, akinek gondolsz.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy én… Nem is tudom, hogyan mondjam meg…. Köztünk túl nagy a korkülönbség…
- Tehát rájöttél, hogy a barátom hazudott… - Hajtotta le fejét.
- Mi csoda, én nem erre gondoltam. De miben hazudott?
- Hát a koromban. De ha te ezt nem tudtad, akkor mire gondoltál?
- Az én koromra.
- Mért a te koroddal mi van?
- Nem elég nagy. – Hajtottam le szégyenkezve a fejem.
- Ezt hogy érted? Kifejtenéd bővebben?
- Én még csak 17 éves vagyok. – Suttogtam.
- Mi? Nem hallottam elég jól. Úgy értettem, hogy még csak 17 éves vagy.
- Jól értetted.
- Te jó ég! – Sóhajtott fel, majd eltaszított magától, és kiviharzott a sétányra. Utána futottam.
- Tom! – Kiáltottam. Mikor utolértem nagy nehezen és meg akartam érinteni a karját, csak lerázta magáról.
- Tudod mit tettem majdnem? – fordult felém villámló tekintetekkel. – Majdnem megrontottam egy 17 éves lányt. A nagyobb bűntudathoz már csak az kell, hogy azt mond még ártatlan vagy. – Erre a kijelentésre teljesen elvörösödtem és elfordultam. Mikor rájött, hogy telibe talált még dühösebb lett. – Mond, hogy nincs igazam! Igaz, már nem vagy szűz? Kérlek, mond hogy igaz! – Nem válaszoltam. – Mért nem mondtad előbb, mondjuk, mikor a barátnőd hazudott?
- Nem tudom. Ne haragudj.
- Uram-atyám majdnem megrontottam egy nálam hét évvel fiatalabb kislányt. – Mondta inkább magának. Ekkor valami megragadta a figyelmem….
- De hiszen te 22 éves vagy nem?
- Nem! Ez a másik baj. 24 éves vagyok.
- És még én hazudok. Te miért nem tudtál akkor szólni?
- Azt gondoltam, hogy egy-két év nem számit, de te nem szóltál és az a nagyobb baj.
- Miért az a nagyobb baj?
- Mert te akkor is egy 22 éves pasival lettél volna együtt 17 évesen, én meg ezt nem tudtam. Tudod ebből, még baj is lehetett volna?! Erre nem gondoltál.
Nem, én erre nem gondoltam. Csak arra, hogy végre jól érzem magam. Először az óta, hogy Clark úgy elbánt velem. Boldog akartam lenni, és tessék most majdnem bajba sodortam egy ártatlan embert, akibe azt hiszem, beleszerettem…

1. fejezet

Ott ültem a vízparton magambaroskadva és még mindíg az a szemét Clark járt a fejembe. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette velem, hogy ILYET tett velem. Pedig én igazán szerettem, de az az egy vigasztal, hogy még az előtt kimutatta a fogafehérjét, mielőtt megtörtént volna....
- Már megint az a görény jár a fejedbe? - Gondolataimból Katy szakított ki. Igazából neki és Mary-nek köszönhetem azt, hogy még mindíg emberi formám van. Ők voltak azok, akik tartották bennem a lelket és nem hagyták, hogy magambaroskadva siránkozzak.
- Nem...- hazudtam, de ő könnyen átlátott a szitán.Nemhiába a legjobb barátnőm.
- Ismerünk Anny.- szólt most közbe Mary.- Olyan arcot vágsz, mint a ki citromba harapott. Ne búslakodj inkább élvezd az életet! Itt vagyunk a tengerparton, eggyütt.
- Süt a nap.
- Kék az ég, buli ezerrel és....
-És te még mindíg azt a patkányt siratod.
- Rengeteg pasi van még a világon. Felejdzsd már el!
- Próbálom....De egyszerűen nem megy....
- Tudod mit szoktak erre mondan?- kérdezte Katy- Kutyaharapást szőrével.
-Igazadvan!- Lelkendezett hejeselve másik barátnőm is és már el is kezdtek a megfelelő alanyok után kutatni.
- Ne! Ne, ezt igazán nem kell! - ellenkeztem, de ők oda sem figyeltek rám.Nagy lelkesedéssel vetették magukat bele a válogatásba. Úgy mustrálták a pasikat, hogy az már szégyen volt. Úgy döntöttem, hogy inkább ott hagyom őket.Hagy keresgélkessenek. Elindultam a titkos helyem felé, ahol az eddigi pár nappan megtaláltam a lelki békémetés ahol nem mellesleg barátnőim sem találtak eddig rám. Nagy meglepetésem re az a hej nem volt most üres. Egy igen vonzó idegen ülta padon. Magas, feketehajúizmos és igen érett pasinak tűnt . Azt hiszem észre vett, mert megszólított
-Szia!
-Szia!- Köszöntem vissza félénken. Hatalmas szemei megbabonáztak és fogvatartották a tekintetemet. Mikor sikerült elszakadnom tőle éreztem, hogy az arcomba tódult az összes vér a testemből.
-Sajnálom. Ez a te hejed? - Kérdezte, még mindíg mosolaogva.
- Nem.- Mondtam még mindíg egy árnyalattal pirosabban a kelletténél.- Csak szeretem ezt a helyet. Olyan nyugis, és itt nem vagyok kitéve barátnőim locsogásának.
- Értem. Ha akarod el is mehetek...- ajánlotta fel.
- Nem nem kell...- mondtam talán kicsit hevesebben is a kelleténél, mire ő csak megvillantott nekem egy féloldalas mosolyt, amibe majd' bele haltam.Egy perces néma csendünket ő szakította meg.
- Azért a nevedet megmondod ..?
- Mi? Ja ... Annabella.
- Nos Annabella én Tom vagyok. - nyújtotta felém a kezét.- Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is...- hebegtemegyre vörösebben.Mikor kezünk összekapcsolódott éreztem, hogy valami felizzik közöttünk. Ezt valószínűleg ő is észrevette, mert nagyon gyorsan elhúzódott.
- Mióta vagy itt? - Kérdezte.
- Már két hete. - Mondtam , mikor megtaláltam a hangom.- És te mikor jöttél? Eddig nem láttalak.
- Mi tegnap este érkeztünk.
- Mi..?
- Igen, mi. Én és a barátaim. És te ? Te a barátoddal jöttél?
- Nem, nincs barátom. A barátnőimmel jöttem. - érezhette, hogy nem akarok erről többet beszélni, és ezt nem ia firtatta tovább.
- És tetszik itt?
- Igen. Most vagyok ugyan itt elősször, de azonnal beleszerettem ebbe a helybe.- válaszoltam.
- Én minden évben itt nyaralok. Gyönyörű itt...- És elkeztünk beszélgetni.Nem érdekelt, hogy nem rég vagyok túl egy szakításon. Ő felvidított. Beszélgettünk a nyaralásróla, a barátainkról, mindenről. Jóvolt végre valakivel gátlások nélkül beszélgetni és nevetni.
- Oh te jóég! Mennyi az idő,- pattantam fel a padról.
- Már fél nyolc.- Nézett az órájára. Már ez a mozdulata is megbabonázott. Csak ezután fogtam fel hogy mit mondott: Fél nyolc? Akkor közel négy órát beszélgettünk.
- Sajnálom. Nekem mennem kell. a barátnőim már biztos keresnek.- Indultam volna, de ő vissza rántott.
- Találkozunk még?- Kérdezte, és tekintetében kétségbeesést véltem felfedezni. Megsajnáltam, hiszen ő még nem tudja, hogy holnap hazautazunk.
- Nem tudom...- Hazudtam és elszaladtam.
Mikor visszaértem a szállásraa barátnőim villámló tekinteteibe kellett belefutnom. " Na hát ez szuper! Nem elég nekem ez a Tom, még a lányok is kivannak rám akadva. Mondjuk ők nem alaptalanul."
- Hol voltál?
- És kivel?
- Sétáltam, és egyedül.hazudtam, hisz nem kell tudniuk Tom ról hiszen valószínűleg soha többett nem fogok vele találkozni.
- Már keztünk megilyedni, hogy valami történt veled.- Ne csinálj ilyet többet! - Borultak a nyakamba.
- Jó, jó! Megigérem.
- És amúgy is. Majdnem lekéstél a saját randidról.- Jelentette ki Mary csak úgy mellékesen.
- Hogy mi?- Kérdeztem felháborodva.
- Ez hosszú történet. a lényaeg az, hogy találkoztunk két sráccal. Tök jól néznek ki és van egy harmadik barátjuk. Na vele lesz ma randid.
- MI? Nem , ezt nem!
- Na légyszi, ez neked is jót tenne!- Erősködtek, de tudtam, hogy igazából maguk miatt akarták. Mikor belenéztem könyörgő szemeikbe tudtam, hogy elvesztem. Ennyit megérdemelnek. Meg kelll nekik tennem. Ők mellettem álltak a rosszban és mindent megtettek értem.
- Hát jó..- adtam be a derekam.
- Jaj! Annyira jó lesz, majd meglátod. - mondták.
- Majd kiderül...- de ezt ők már nem halották, mert már a táskámba voltak nyakig beleásva a megfelelő ruha után kutatva. Választásuk egy piros pántnélküli ruhára esett, amelyen egy vastag fekete öv díszelgett virágos csattal. Mikor hajamat is megcsinálták alig ismertem rá a tükürképem re. Az akit láttam ne én voltam. Egy sokkalidősebbnek tőnő lány nézett vissza rám, akinek látszatra tökéletes volt az élete. Nem sokára indulásra készen álltunk. De hova is megyünk,
- Azt majd meglátod.- mosolygott sejtelmesen Mary. Öt perc múlva már a vízparti sétány mellett lévő szórakozó helyen voltunk. Az egész nyár alatt ez volt akedvec szórakozóhelyem, ahol megfordultunk. A lányok nagy hévvel betuszkoltak a bárhoz.
- Hol vannak? - kérdezte kétségbeesve Katy.
- Nem tudom... Nézd! Ott vannak.- mutatott három srác felé. Az eggyik magas, barnahajú, a másik szőke és az előzőnél kicsit alacsonyabb volt. A harmadikat csak hátulról láttam. Fekete haja és erős testalkata igen ismerős volt.
- Sziasztok!
- Sziasztok!- köszöntünk a lányokkal kórusban.- Ő itt a barátnőnk Anny.- Ekkor a harmadik megfordult és én azt hittem menten elájulok. Ő volt az...

előzetes

Annabel hatalmas szerelmi csalódása után nyáron elmegy barátnőivel egy "felejtő" nyaralásra, ahol megismerkedik élete nagy szerelmével, de egy félreértés miadt megszakadt köztük a kapcsolat. Mikor legközelebb ujra találkoznak az iskolában az első tanítási nap Annabelnek rá kell jönnie,hogy a férfi nem az új diák, ahogy ezt Ő gondolta...